Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
323.11
bux:
148833.49
2026. november 4. szerda Károly
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Két embert vonnak felelősségre a monori tömegverekedés ügyében

Az összetűzés résztvevői botokkal, vascsövekkel ütlegelték egymást, aminek következtében ketten megsérültek. A dulakodás először kerítésen belül zajlott, majd áthelyeződött a nyílt utcára.

A Monori Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik egy tömegverekedésben vettek részt Monoron – írja közleményében a Pest Vármegyei Főügyészség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak és társaik 2026. augusztus 24-én, délután, megjelentek Monoron egy családi háznál egy korábbi vita miatt. A gyanúsítottak és társaik karókkal és szerszámokkal felfegyverkezve az udvarra mentek, ahol a család férfi tagjaira támadtak. A felek között kialakult dulakodás a nyílt utcán fojtatódott.

A verekedésben a megtámadott család két férfi tagja sérült meg, akiket a helyszínről kórházba szállítottak.

A Monori Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyének megakadályozása, a bizonyítás megnehezítésének elkerülésére és a bűnismétlés veszélyére tekintettel tett indítványt a két férfi letartóztatásának elrendelésére, melyről a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon fog dönteni.

A 24.hu úgy értesült, hogy mind a négy, az ügyben kihallgatott gyanúsított tagadta bűnösségét, emellett a gyanúsítás miatt is panaszt tettek. Egyikük azt állította, hogy leütötték, és csak akkor tért magához, amikor már ott voltak a helyszínen a rendőrök. A másik három személy pedig azt állította, hogy ők csak védekeztek a támadás ellen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×