Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Patáliát csaptak a pálinka körül – börtönbe kerülhetnek

A perpatvar során mindhárom elítélt tudatmódosító szer hatása alatt állt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két férfit 7, illetve 3 év, míg női társukat 6 év börtönbüntetésre ítélt egy önbíráskodás bűntette miatt indult ügyben – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

A vádlottak egy pálinkaeladással kapcsolatos elszámolási vita miatt 2023. július 21-én rátámadtak a sértettre az egyik budapesti bevásárlóközpontban. Az I. rendű vádlott egy 27 centiméteres fémollóval fenyegette a férfit, akit az eszközzel kis erővel hasba is bökött és le is fejelt. A II. rendű terhelt miután a sértett kezéből a táskát kitépte, helyszínen tartózkodó barátnőjétől is pénzt követelt, majd a nő zsebéből erőszakkal kivett 7.000 forintot, dulakodni kezdtek és a hátizsákját is lerángatta róla. A III. rendű vádlott koordináló szerepben volt jelen: ő kezdeményezte a találkozót és ő szólította fel a sértettet a pénz átadására. Az összetűzésnek a helyszínre érkező biztonsági szolgálat vetett véget.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a részbeni beismerő vallomásokat, a vádlottak megbánó magatartását, a II. és III. rendű terhelt esetében a sértetti megbocsátást, míg a III. rendű illetően annak egészségügyi állapotát, valamint azt, hogy kiskorú gyermekek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülmény volt, hogy a bűncselekményt fényes nappal, nyilvános helyen követték el, valamint az is, hogy mindhárom vádlott tudatmódosítószer hatása alatt állt. Az I. rendű vádlott terhére értékelte a bíróság a büntetett előéletét, valamint azt, hogy tettét szabadulását követően rövid időn belül, büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A II. rendű terheltnél súlyosító körülmény volt többek között, hogy az elkövetéskor felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének hatálya alatt állt. Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a vádlottak és védőik fellebbeztek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×