Infostart.hu
eur:
361.33
usd:
310.61
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
A Nyugati téri aluljáró
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Majdnem 50 év után megújul a Nyugati téri aluljáró, a felüljárót elbontják

A tervezett beruházások érintik többek között az utasforgalmi és üzemi tereket, a közvilágítást, az utastájékoztatási rendszert és a közműinfrastruktúrát is. Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője az InfoRádióban azt mondta, a pesti fonódó villamosprojekt keretében körülbelül két kilométeren építenek új villamospályát a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nyugati téren és a Váci úton keresztül egészen a Lehel térig. A kiviteli tervek 2028 második felére készülhetnek el.

A Nyugati téri aluljáró teljes körű felújításának tervezésével bővülhet a pesti fonódó villamosprojekt előkészítése. A tervek szerint a jövőben esztétikusabb, nyugodtabb környezet várhatja az utasokat a Nyugati téri aluljáróban.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szóvivője az InfoRádióban elmondta: a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos megépítéséhez kapcsolódóan már zajlik a tervezés, és az ezzel kapcsolatos szerződés része volt az az opció is, hogy megújuljon a Nyugati téri aluljáró. Most megteremtődtek a szükséges feltételek ahhoz, hogy a tervezési folyamatba bekerülhessen az aluljáró korszerűsítése is. A tervezési feladat részeként

  • megújulhatnak az aluljáró utasforgalmi és üzemi terei,
  • korszerűsödhet a közvilágítás,
  • új tűz- és vészjelző rendszer létesülhet,
  • megújulhatnak a kapcsolódó gépészeti rendszerek,
  • megújulhat az aluljáró utastájékoztatási rendszere,
  • korszerű, akadálymentes nyilvános mosdó tervezése valósul meg,
  • korszerűsíthetik a kapcsolódó közműinfrastruktúrát is.

Kovács Bendegúz felidézte: a Nyugati téri aluljáró mintegy 45 éve épült, és azóta inkább csak esztétikai, kisebb építészeti megújítások történtek a területén. Az elmúlt majdnem öt évtizedben átfogó, nagyszabású felújítás nem történt, ezért kezdeményeztek most több beruházást is egyszerre. A Nyugati tér Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja, a BKK szerint ezért is fontos, hogy a tér és az aluljáró hosszú távon korszerűbb, biztonságosabb és emberközelibb környezetet biztosítson az ott közlekedőknek.

A tervezés során megvizsgálják a gyalogos- és közterületi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit is. Emellett a szakemberek új funkciók – például új, rámpával megközelíthető kerékpártárolók – kialakításának lehetőségét is szem előtt tartják.

Kovács Bendegúz hozzátette:

amint végeznek a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonalat érintő beruházással, ahhoz kapcsolódóan minél rövidebb időn belül nekilátnának a Nyugati téri aluljáró felújításának is.

Mivel az utasok a környéken nem csak villamossal közlekednek, hanem adott esetben más közlekedési eszközhöz vagy úti célhoz is el akarnak jutni, nem mindegy, milyen környezet, körülmények várják őket az aluljáróban, ezért vált szükségessé ez a projekt.

A BKK tájékoztatása szerint a pesti fonódó projekt második ütemének részeként közvetlen villamoskapcsolat jöhet létre Észak-Pest és Dél-Buda között, összekötve a jelenleg külön működő villamoshálózati szakaszokat. Ezzel kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta: a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal megvalósításával az a cél, hogy összekössék a dél-budai 47-es és 49-es villamost az észak-pesti 12-es és 14-es villamossal. Ennek érdekében

körülbelül két kilométeren építenek új villamospályát a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nyugati téren és a Váci úton keresztül egészen a Lehel térig.

Kovács Bendegúz elmondta: elkészültek a koncepcionális tervek, melyeket a nyilvánosságnak is bemutattak, a következő lépés pedig a tervek engedélyeztetése lesz.

A kiviteli tervek a megkötött szerződés szerint 2028 második felére készülhetnek el.

Ha pedig rendelkezésre állnak a szükséges források, akkor utána el lehet indítani a villamospálya megépítését, valamint a hozzá kapcsolódó közterületek megújítását. Új gyalogoskapcsolatok, forgalom-csillapított közterek, akadálymentes megoldások, biztonságos kerékpáros infrastruktúra és több zöldfelület is létrejöhet.

Ugyanennek a projektnek a része lesz a Nyugati téri felüljáró elbontása is.

Utóbbiról megszületett a hivatalos döntés. Ezzel kapcsolatban Kovács Bendegúz szerint az a legfőbb kérdés, hogy mikor állnak majd rendelkezésre az ehhez szükséges források, de abban bíznak, hogy az európai uniós támogatásokból erre is jut majd pénz.

A beruházással kapcsolatos további információk a BKK honlapján érhetők el.

A cikk Szabó S. Gergő interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×