Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Virágok és mécsesek Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

"Legyen neked könnyű a föld bajtárs" - a siófoki polgármester megható búcsúja a megölt rendőrtől

Lengyel Róbert, egykori rendőrparancsnok, aki jelenleg Siófok polgármestere azt írja: a hős főtörzsőrmester azt tette, amit tennie kellett. Hű maradt az esküjéhez,az „élete árán is”.

A gyerekkori álmom megvalósulásaként, majd 25 évig viseltem a kék vállapos rendőrségi mundért. Ebből 12 évem volt a terrorelhárításban, Pakson, mégpedig évekig az „első vonalban”, felszámoló csoport parancsnokaként. Néztem szembe nem egyszer puskával, pisztollyal, késsel, kaszával, furkósbottal, de egy emlékezetes alkalommal még vasgerellyel is. Mindig benne volt a pakliban, amikor beriasztottak, hogy elmegyek otthonról, de haza már nem térek. Ilyen hivatás ez - írja abban a Facebook-bejegyzésben dr. Lengyel Róbert, amelyben a tegnap éjjel meggyilkolt budapesti rendőrtől búcsúzik el.

Az írásban szó esik az "életem árán is" szövegű esküről, szerencséről, stresszről, életveszélyről.

A volt rendőr, jelenleg politikus a meggyilkolt rendőr családjának azt kívánja, hogy "legyen erejük az elkövetkezendő napokhoz, hónapokhoz, évekhez".

Az elhunyt kollégájának pedig azt üzeni:

"azt tetted Péter, amit tenned kellett.

Azt tetted, amire esküdtél..."

Legyen neked könnyű a föld, Testvér, Bajtárs!

A döbbenetes csütörtök éjjeli késes gyilkosságról az Infostarton több cikkben is beszámoltunk. Ezeket írásunk után olvashatja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×