Infostart.hu
eur:
356.02
usd:
312.59
bux:
140816.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Letartóztatták a fővárosi halálos késelés gyanúsítottját

Italozás után történt a durva eset.

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a hajléktalan férfinak, aki a gyanú szerint karácsony előtt halálra késelte társát - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított önkéntes lakásfoglalóként, élettársával beköltözött egy elhagyott épületbe, ahová később a sértett is betelepedett. December 22-én éjszaka a gyanúsított és a sértett együtt italozott, és szóváltás alakult ki közöttük. Később a gyanúsított egy 30 centiméteres késsel mellbe szúrta az alvó sértettet, aki belehalt sérüléseibe.

A bíróság szerint a gyanúsításban szereplő cselekményért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható, a gyanúsított bizonytalan lakhatási és személyi körülményeivel együtt ez megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.

Megállapította a bíróság azt is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, korábban bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt ítélték el, jelenleg is két büntetőeljárás folyik ellene. Ám ezek sem tartották vissza attól, hogy újabb súlyos bűncselekményt kövessen el. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a szökés, elrejtőzés mellett a bűnismétlés közvetlen veszélye is megállapítható.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mindezek alapján december 25-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges.

A rendőrség december 23-án a honlapján közölte, hogy a XVII. kerületben egy 40 éves férfi a gyanú szerint halálra késelte társát.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×