Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szomszédja segített a vállalkozón, akit a rablók megcsonkítással fenyegettek

Kedden a pécsi törvényszéken folytatódik annak a rablónak a pere, aki – két, szökésben lévő társával – otthonában rabolt ki és fizikailag bántalmazott egy vagyonos vállalkozót, akinek a fülét is majdnem levágták.

A vádirat szerint a gyanúsítottak tudták, hogy a sértett a lakásában intézi üzleti ügyeit és nagy mennyiségű készpénzt is tart magánál otthon, ezért határozták el, hogy kirabolják az áldozatot – írja a Bama.hu. Tavaly június 16-án este tíz óra után a vállalkozó meglocsolta a virágait és éppen be akarta zárni a lakásajtót, amikor rárontott a három bűnöző.

A férfit a földre lökték, hasra fektették, kezeit összekötözték, majd értékeit követelték, többször is belerúgtak, miközben átkutatták a lakást.

Az áldozat elmondta, hogy hol található az arany karkötője, de az egyik támafó azzal fenyegette meg, hogy levágja a füleit, ha nem adja oda, amit keresnek, egy konyhakéssel pedig metszéseket is ejtett rajta. Az elkövetők végül megtalálták a vállalkozó táskáját, ami közel tízmillió forint értékben tartalmazott eurót és forintot.

A férfi szomszédja meghallotta a betörés és rablás zajait, és észre is vette a maszkot viselő elkövetőket, ezért értesítette a rendőrséget. A rablók elmenekültek a táskával, de egyiküket hajnalban elfogták a tetthely közelében. Két társa ellen a nyomozás jelenleg is zajlik.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×