Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Már Rómában kifosztották a budapesti járat poggyászait

A magyar nyomozók ezúttal olasz repülőtéri rakodómunkásokat buktattak le.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalomszerűen tapasztalható poggyászfosztogatások számának alacsonyan tartása érdekében 2018-ban több mint ötezer repülőgép csomagrakodását kísérte figyelemmel. Az ellenőrzéseknek vannak látható és vannak operatív elemei. Az RRI munkatársai emellett folyamatosan tartanak vagyonvédelmi akciókat, amelyek során számtalan bűnfelderítési módszert alkalmaznak - írja a police.hu.

A közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy a Róma-Budapest között közlekedő repülőn is történt poggyászfosztogatás.

Az RRI nyomozói csütörtökön Rómában az érintett járatra feladtak egy bőröndöt és abban készpénzt helyeztek el, feljegyezve a bankjegyek sorozatszámát.

A gép megérkezését követően a rendőrök azt tapasztalták, hogy a csomagból a pénz hiányzik, azt valaki ellopta. A repülő lepakolását végző munkásokat a nyomozók azonnal ellenőrzés alá vonták, azonban náluk bűncselekményből származó értéket nem találtak.

A poggyászrakodók elszámoltatásával egyidejűleg három – a szóban forgó járattal érkező – utas tett feljelentést, mert feladott bőröndjeiket felforgatva, illetve nyitva találták. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy ismeretlen elkövetők

kilenc csomagot is felnyitottak és felmerült a gyanú, hogy a bűncselekmény nem a járat érkezésekor történt.

Az RRI munkatársai haladéktalanul felvették a kapcsolatot az olasz hatósággal, akik a gyors nemzetközi információcserének köszönhetően intézkedés alá vonták a budapesti járat olasz rakodóit és megtalálták náluk a magyar rendőrök által a bőröndbe helyezett készpénzt, valamint egyéb értéktárgyakat.

Tekintve, hogy a poggyászfosztogatás nemzetközi jelenség, a rendőrség továbbra is azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy

műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban.

Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×