Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Esernyős nő az esős, téli időben.
Nyitókép: Getty Images/d3sign

Csapadékban gazdag hét áll előttünk: itt az esős forgatókönyv

Változékony idő várható a héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5-7 fok valószínű.

Kedden nyugat felől beborul az ég, csak este szakadozhat északnyugaton, nyugaton a felhőzet. Többfelé valószínű számottevő eső, záporeső, a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb a csapadék esélye. A délies, délutántól északnyugatira, északira forduló szelet kísérhetik élénk lökések. Hajnalban mínusz 5 és plusz 5 fok között, kora délután pedig 4 és 13 fok között alakul a hőmérséklet, délnyugaton lesz a legenyhébb az idő.

Szerdán hajnalra párássá válhat a levegő, köd is képződhet. Napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban északkeleten lehetnek naposabb időszakok. Helyenként gyenge eső, zápor előfordulhat, majd estétől megnövekszik a záporok számossága. A szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 7, kora délután 5 és 13 fok között alakul a hőmérséklet, az Északi-középhegység, illetve a főváros térségében lesz hidegebb az idő.

Csütörtökön hajnalra párássá válhat a levegő, köd is képződhet, napközben pedig nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórtan fordulhatnak elő záporok, egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szelet több helyen élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 1 és 10, délután általában 10 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegységben pár fokkal hűvösebb, míg délen, délkeleten néhány fokkal melegebb lehet az idő.

Pénteken döntően erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Megnövekszik a csapadék esélye, többfelé valószínű eső, záporeső, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. A déli, majd az északira, északnyugatira forduló szelet kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Hajnalban 5-14 fok várható, napközben 9 és 21 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, délen, délkeleten lesz a legmelegebb.

Szombaton szakadozó, csökkenő felhőzet valószínű, és a csapadék is megszűnik. Az északnyugati, északi szél több helyen élénk, olykor erős lesz. Hajnalban 1 és 8, délután 7 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt napos, gyengén vagy közepesen felhős, száraz időre lehet számítani, mérsékelt széllel. Hajnalban mínusz 8 és plusz 1 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 6 és 11 fok közé melegszik fel a levegő.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×