Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Korrupcióval gyanúsítanak egy NAV-osztályvezetőt

Több mint félmillió forintért cserébe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik osztályvezetője egyes cégekről adótitoknak minősülő adatokat adott ki, ellene és két társa ellen eljárás indult - közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője.

A NAV egyik megyei adóigazgatóságán a végrehajtási osztály vezetőjeként dolgozó férfi elleni nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indították. A megalapozott gyanú szerint a férfi összesen több mint félmillió forint ellenében vállalta, hogy két társa által megjelölt cégekről adótitoknak minősülő adatokat szolgáltat ki, és az adóvégrehajtási eljárás jogellenes befolyásolása útján közreműködik abban, hogy a cégekkel szembeni adóvégrehajtási eljárás eredménytelenül záruljon, így az adótartozást végül töröljék - áll a közleményben.

A KNYF október 26-án - egy pénzátvétel után - elfogta az osztályvezetőt, akit vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A gyanúsított két társát is kihallgatták ugyanazon a napon.

A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmények elkövetését, szabadlábon védekeznek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×