Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna

Egymillió eurót mosott tisztára a balatoni bűnbanda

Egymillió eurós (315 millió forint) pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vett négy férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.

A közlemény szerint a gyanúsítottak - egy 37 éves és egy 43 éves veszprémi, egy 39 éves balatonalmádi és egy 41 éves pétfürdői férfi - 2013 óta egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként a bűnelkövetői csoport által más országokban csalással szerzett pénzt a sértettek számára hozzáférhetetlenné tették úgy, hogy azt Magyarországon keresztül jellemzően kínai bankszámlákra továbbították.

A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése céljából az elkövetők mások közreműködésével Magyarországon cégeket alapítottak, bankszámlákat nyitottak, majd ezeket felhasználva végeztek pénzügyi műveleteket.

A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi összesen több mint egymillió euró "tisztára mosásában" működött közre.

A több megyében zajló összehangolt akció keretében a gyanúsítottakat kedden fogták el a nyomozók. A tizenkét helyszínen tartott házkutatás során nagy mennyiségben foglaltak le külföldi és magyar bankszámlakivonatokat, illetve különböző cégek iratait.

A négy férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, amely előterjesztést tett az illetékes ügyészségnek a gyanúsítottak előzetes letartóztatására - közölte az ORFK.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×