Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Tisztességtelennek nevezte az ügyész Pistorius védelmét

Tisztességtelennek nevezte a vád képviselője csütörtökön a védelem erőfeszítéseit, amely többféle elmélettel is előállt a barátnőjének előre megfontolt megölése vádjával bíróság előtt álló Oscar Pistorius perében.

Gerrie Nel ügyész szerint a dél-afrikai paralimpikon saját hazugságainak a csapdájába esett. A pretoriai bíróságon öt hónapja folyó per tárgyalásán az ügyész ízekre szedte a védelem érveit, hogy rávilágítson az azokban található tizenhárom "hazugságra".

"Csak ketten voltak a házban. Az egyiküket megölték, a másik életben maradt" 2013. február 14-én reggel - hangsúlyozta az ügyészség, amely szerint Reeva Steenkamp modell, a sportoló barátnője a mellékhelyiségbe menekült barátja dühe elől, aki ezután négy nagy erejű lövedékkel az ajtón keresztül agyonlőtte.

Gerrie Nel szerint Pistorius többször is egymásnak ellenmondó tanúvallomásokat tett, és a történteknek az általa előadott verziója "minden valóságalapot nélkülöz". Amikor pedig nem tudta kimagyarázni magát, az ügyvédeit hozta kínos helyzetbe. Először azt mondta, hogy 29 éves barátnőjét a mosdóban elrejtőzött rablónak hitte, ezért lőtt rá, később úgy módosította vallomását, hogy reflexből lőtt, anélkül, hogy bárkit is meg akart volna ölni.

A bíró által hosszúnak talált vádbeszéd alatt Pistorius a vádlottak padján mocorgott és többször is ásított. Először jelent meg a tárgyaláson apja, Henke Pistorius, akárcsak az áldozaté, Barry Steenkamp. Nem volt viszont jelen a vádlott bátyja, Carl Pistorius, akit családja szerint múlt heti autóbalesete miatt intenzív osztályon ápolnak.

Pénteken a védelemé a szó. Bár egy igazságügyi orvosi szakvélemény szerint Pistorius felelős a tetteiért, és nem szenved általános szorongásban, mint ahogyan azt a védelem által felkért szakértő állította, Barry Roux ügyvéd továbbra is kitart amellett, hogy a kiskorában mindkét lábán térd alatt amputált férfi fogyatékossága miatt túlérzékeny.

Roux után ismét az ügyész kap szót. Thokozile Masipa bíró egy későbbi időpontban hirdet ítéletet. Ha bűnösnek találják, Pistorius akár 25 évi, nem csökkenthető időtartamú börtönbüntetésre számíthat.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×