Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Vádat emeltek a Dataplex-ügyben

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a MÁV Informatika Kft. volt vezérigazgatója ellen - közölte a főügyészség szóvivője szombaton.

Bagoly Bettina, megerősítve a Magyar Nemzet szombati számában megjelenteket, elmondta: a volt vezérigazgató vagyonkezelői kötelezettségét megszegve 2005 októberében bérleti szerződést kötött a Dataplex Kft.-vel.

A szerződés számítástechnikai berendezések biztonságos elhelyezéséről szólt - mondta.

A szóvivő hozzátette: a vád szerint a volt vezérigazgató a megállapodást a költözés szükségességének, illetve költségigényének megalapozott és indokolt felmérése, valamint kellő anyagi forrás biztosítása nélkül kötötte.

Bagoly Bettina közölte: a végül meghiúsult költözésre már kifizetett költségekkel, valamint a szolgáltatás igénybevétele nélkül kifizetett díjjal több mint százmillió forint vagyoni hátrányt okozott a volt vezérigazgató a MÁV Informatikának.

A főügyészség a Budai Központi Kerületi Bíróságon emelt vádat.

A Magyar Nemzet a vádemelésről beszámoló cikkében azt írta: a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt.-hez tartozó leányvállalat 2005-ben 2,3 milliárd forintért megvásárolta a Dataplexet, majd továbbadta három ciprusi offshore társaságnak. A Wallis-érdekeltség a lap írása szerint néhány hónap alatt azért tett szert többmilliárdos haszonra, mert a Dataplex forgalmi értékének növekedéséhez hozzájárult az akkori gazdasági minisztérium felügyelete alatt működő több állami cég - köztük a MÁV Informatika - megrendelése.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×