Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Fogva tartottak egy 17 éves lányt Kiskunlacházán

Előzetesbe került öt ember, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy 17 éves lányt fogva tartottak egy sötét szobában, rendszeresen elkábították, és prostitúcióra is kényszerítették.

Embertelen körülmények között tartottak fogva és prostitúcióra kényszerítettek egy 17 éves lányt Kiskunlacházán - közölte a rendőrség.

Az ügyben négy férfi és egy nő ellen folyik eljárás kitartottság, emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, valamint kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak már előzetesben vannak.

A csoport egyik tagja, egy 24 éves pálfai férfi 2011-től együtt élt a lánnyal, akit rendszeresen prostitúcióra kényszerített, és az így szerzett pénzt elvette tőle. 2013 szeptemberében a lányt készpénzért és egy autóért eladta egy 19 éves, szintén pálfai illetőségű férfinak, majd a lányt egy 31 éves kiskunlacházi nő lakásában egy elsötétített szobába zárták.

A gyanúsítottak és még két kiskunlacházi férfi rendszeresen kábító hatású anyagot juttattak a fiatal nő szervezetébe, többször bántalmazták, éheztették, nem biztosítottak számára a higiénés körülményeket sem. Egy alkalommal prostitúcióra is kényszerítették - közölte a szóvivő.

A valószínűleg fegyverrel is rendelkező négy gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai Kiskunlacházán fogták el, míg ötödik társukat a paksi rendőrök kapták el.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×