eur:
394.39
usd:
370.22
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Házi őrizetben van a producer

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet rendelt el a Fővárosi Bíróság az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társai ellen.

A Fővárosi Bíróság honlapjára kedden felkerült közlemény szerint a másodfokon eljáró bíróság múlt pénteki végzésében a K. Gábor és társai
ellen az adóbevételt nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, és a gyanúsítottakkal szemben házi őrizetet rendelt el.

A döntés indoka, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye nem olyan mértékű, hogy azt kizárólag a legsúlyosabb fokozatú kényszerintézkedéssel lehetne kizárni vagy lényegesen csökkenteni. Így "az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok jelen esetben házi őrizet útján is elérhetőek" - tették hozzá.

A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart - áll a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság március végén hozott elsőfokú, nem jogerős végzésében június 2-ig hosszabbította meg Koltai Gábor filmproducer és társai előzetes letartóztatását. Ezt a döntést módosította a Fővárosi Bíróság múlt pénteken.

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala korábban közleményben tudatta, hogy az APEH feljelentése alapján nyomozást folytat az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és ügyvezetőikkel szemben. Az érintettek a gyanú szerint a filmek gyártására és értékesítésére komplex számlázási láncolatot hozott létre.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága még tavaly decemberben azt közölte, olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Akkor azt is tudatták, hogy a nyomozás során még jelentősen növekedhet ez az összeg.

Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×