Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.64
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Fővárosi ügyek: naponta nő a gyanúsítottak listája

Szinte már nincs olyan fővárosi cég, amely ellen ne indult volna több rendőrségi vizsgálat is. A nyomozók hűtlen kezelés miatt több cég vezetőjét meggyanúsították, majd őrizetbe vették. A gyanúsítottak listája nap, mint nap bővül.

A BKV-nál a rendőrség tavaly áprilisban indított nyomozást, amikor a rendőrök kihallgatták a közlekedési vállalat humánpolitikai igazgatóját, Szalainé Szilágyi Eleonórát.

Ellene azt követően indult vizsgálat, hogy a Magyar Nemzet megírta, Szalainét annak ellenére, hogy 2008 márciusában a prémiumokkal együtt mintegy százmillió forint végkielégítést kapott, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég továbbfoglalkoztatta. A BKV 2009. július 27-én mondott fel az egykori humánpolitikai igazgatónak.

Ezután több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tízmillió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét, és átvizsgált minden, 2007. januártól kifizetett végkielégítést. Szalainé ellen különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt indult eljárás. Majd ezt követően a BKV volt vezérigazgatóját Antal Attilát is meggyanúsították a rendőrök ugyan ezen bűncselekmény elkövetésével. Szalainé és Antal Attila is házi őrizetben várja az ügy lezárását.

A BKV-üggyel összefüggésben vették őrizetbe a főpolgármester-helyettest is, közvetlenül azt követően, hogy megszűnt a mentelmi joga. Hagyó Miklós azóta is börtönben van, de a rendőrség eljárást indított az egykori kommunikációs igazgató Lelovics Ottó, valamint Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva ellen is, akik szeptember közepéig előzetes letartóztatásban vannak. A főpolgármester tanácsadója, Mesterházy Ernő ellen is eljárás indult. Ennek az ügynek összesen 18 gyanúsítottja van, és három szálon vizsgálják a közlekedési vállalat ügyeit a gazdasági nyomozók.

De nem a BKV az egyetlen fővárosi cég, ahol vizsgálat indult.

Cégről cégre

A Népszabadság arról számol be, hogy a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt ellen is eljárás indult három ügyben. A nyomozók tavaly november óta vizsgálódnak vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A feljelentés szerint ugyanis a Rác fürdő felújításával és a mellette épülő szálloda építésével a fővárosi önkormányzatot vagyoni hátrány érte. Ezt a vizsgálatot a Fidesz kezdeményezte. De nyomoznak a fürdőben felszerelt beléptető rendszer miatt is, hűtlen kezelés gyanújával, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Nemrég pedig újabb eljárás indult különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt egy országgyűlési képviselő feljelentése után. Itt azt vizsgálják a rendőrök, hogy a fürdő és egy gazdasági társaság között létrejött szerződés hátrányosan érinti-e a fővárost.

A lista azonban tovább folytatódik. A Fővárosi Közterület-fenntartónál indult nyomozásnak már gyanúsítottja is van. A rendőrség Bielek Péter vezérigazgatót hallgatta ki gyanúsítottként a pusztazámori hulladéklerakó miatt.

A rendőrség még június elején indított nyomozást a Főkert Zrt.-nél hűtlen kezelés gyanúja miatt. Vizsgálják a fővárosi céggel kapcsolatban álló gazdasági társaságokat is. Egy korábbi közleménye szerint a nyomozók arra kíváncsiak, hogy a Főkert tevékenysége során kötött szerződései megfeleltek-e a hatályos jogszabályoknak, illetve szabályosan történt- e a fővárosi önkormányzattól kapott támogatások felhasználása. Arra is keresik a választ, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, és az ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban érte-e vagyoni hátrány a fővárost.

A rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Főtáv vezérigazgatója ellen is. Kovács Lajost a nyomozók a székházból állították elő és vitték be kihallgatásra, majd meggyanúsították. Azóta is előzetes letartóztatásban van. A rendőrség az üggyel kapcsolatosan meggyanúsította a Parking Kft. vezetőjét, Gyarmati Zoltánt is. A rendőrök vizsgálnak egy 20 millió forintos értékű reklámszerződést is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×