Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.79
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Újabb részletek a thaiföldi ételmérgezésről

A Thaiföldön ételmérgezés miatt elhunyt férfi párja nyilatkozott a Blikknek. Szerinte az orvosi segítség hiánya okozta a tagédiát.

Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de szinte megéreztük, hogy baj lesz – idézte a lap a férfi barátnőjét. 

A nő elmondása szerint párja halála előtti napon mondta, hogy tegyék át a repülőjegyüket, és menjenek haza hamarabb. „Végül ezt nem tettük meg, pedig akkor még ma is élne.” – tette hozzá.

Az étteremben, ahol a végzetes vacsora történt, korábban is ettek, akkor senkinek semmi baja nem lett. 

„A vacsi után még elmentünk ajándékokat venni, tizenegy óra körül értünk fel a szállodai szobánkba” – mondta a fiatal nő, aki arra ébredt, hogy párja rosszul van.

Mikor kiment utána a mosdóba, a férfi azt mondta, ez az állapot már egy ideje tart, és nagyon gyengének érzi magát. Egy idő után az állandó hányástól és hasmenéstől annyira rosszul lett, hogy elájult.

Ekkor szóltak barátaiknak, hogy baj van, majd a portán jelezték, hogy orvosi segítségre van szükségük. „Szakszerű segítséget azonban egyáltalán nem kaptunk. Bármilyen hihetetlen, a luxusszállodában egyetlen olyan ember sem volt, aki ért az életmentéshez” – emelte ki a nő. A mentő negyven perc múlva érkezett meg, és vitte be a helyi magánkórházba a férfit.

A doktorok már nem tudtak segíteni Tiboron. „Egy orvos közölte velem, hogy a párom meghalt, de én tartozom több mint ötszázezer forinttal, mert ez nem állami intézmény. Tehetetlen dühömben és fájdalmamban nem is válaszoltam neki, csak csendben eljöttem” – mesélte a felháborodott nő, hozzátéve, addig küzd, míg ki nem mondják, hogy barátja halálát az orvosi ellátás hiánya okozta.

Azt, hogy pontosan mi okozta Tibor halálát, csak a boncolás tudja megállapítani. Családja ragaszkodik hozzá, hogy a boncolást Magyarországon is elvégezzék, mielőtt végső búcsút vesznek tőle.

A konzul telefonon azonnal egyeztetett az elhunyt édesanyjával, tájékoztatta a tragédia körülményeiről, valamint a további teendőkről. A nagykövetség munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot a csoport további tagjaival, valamint a szülőkkel – közölte a Külügyminisztérium.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×