Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.52
bux:
142451.73
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Ilyen fogást még sosem láttak a halászok

De nem sikerült eljuttatni a címzetthez, megtalálta egy dán hajó legénysége. Egyre gyakrabban így csempésznek.

Több mint 1,2 tonna kokaint halásztak ki a tengerből Belgium partjainál, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke legalább 60 millió euró (18,6 milliárd forint) - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.

A nyugat-belgiumi Brugge város ügyészségének tájékoztatása szerint az utóbbi napokban összesen 25 darab, egyenként 50 kilogramm kokaint tartalmazó zsákot halásztak ki a hatóságok a part menti vizekből. A zsákokra üres palackokat kötöztek, hogy ne süllyedjenek el.

Az első zsákra még vasárnap délután bukkantak rá egy dán hajó legénységének tagjai Oostende városnál, ezt követően találta meg a többit a parti őrség.

Az üggyel kapcsolatban eddig senkit nem vettek őrizetbe, a hatóságoknak még nem sikerült megállapítaniuk, hogy milyen hajóról szórták a tengerbe a szállítmányt, és később kiknek kellett volna begyűjteniük a zsákokat.

Nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint korábban egy Dél-Amerikából érkezett hajóra gyanakodtak, ezt azonban egyelőre nem tudták bebizonyítani.

"Nem új ez a módszer, de egyre gyakrabban használják" - mondta Ken Witpas szakértő a De Standaard című napilapnak.

Hasonló körülmények között 2015 márciusában mintegy 960 kilogramm kokaint találtak Oostende partjainál.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Feloldották az eddigi legerősebbnek tartott AI-modell korlátozását: egyből rá is ugrottak az internetezők

Feloldották az eddigi legerősebbnek tartott AI-modell korlátozását: egyből rá is ugrottak az internetezők

Az Anthropic június 9-én mutatta be a Claude Fable 5 és Mythos 5 modelleket, ám alig három nappal később az amerikai Kereskedelmi Minisztérium exportkorlátozásokat rendelt el, miután biztonsági réseket és egy állítólagos kínai "tudásdesztillációs kampányt" azonosítottak. A tiltás miatt a vállalat ideiglenesen minden felhasználó elől elzárta a modelleket, július 1-jén azonban a korlátozásokat feloldották, miután az Anthropic új védelmi megoldásokat vezetett be. A botrány a keresési adatok szerint nem törte meg a Claude iránti érdeklődés 2026 eleje óta tartó növekedését, bár a ChatGPT továbbra is messze vezet a globális keresések terén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×