Infostart.hu
eur:
353.33
usd:
308.79
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Pénzügyi tanácsadónak adta ki magát, százmilliókkal lépett le a csaló

Hatvankét rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A tájékoztatás szerint az ügyészség börtönben letöltendő szabadságvesztés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A főügyészség azt írta:

a megnyerő modorú férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket

a többségükben Jász-Nagykun-Szolnok vagy Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel.

A sértettek a megtakarításaikat kedvező befektetési lehetőség, magas kamat, illetve jelentős hozam reményében bízták rá. A vádlottnak azonban már a megállapodások létrejöttekor sem állt szándékában a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, hiszen nem volt reális lehetősége ígéreteinek beváltására.

A rászedett emberektől kicsalt pénz 500 ezer és 42 millió forint között volt.

A csaló 62 sértett megkárosításával több mint 381 millió forinthoz jutott.

A kárból valamivel több mint 116 millió forint térült meg.

A vádlott az eljárás megindulása után külföldre szökött, nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban kapták el - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Rendkívüli mentőakció indult az űrben: egy amerikai robot siet a zuhanó teleszkóp segítségére

Rendkívüli mentőakció indult az űrben: egy amerikai robot siet a zuhanó teleszkóp segítségére

Mentőakció indult a NASA támogatásával, hogy megmentsenek egy lassan a Föld felé süllyedő űrtávcsövet. A Swift űrobszervatóriumot a világegyetem legnagyobb erejű robbanásainak észlelésére tervezték, ám ha nem avatkoznak be, a következő hónapokban beléphet a sűrűbb légrétegekbe és megsemmisülhet. A megmentésére indított, LINK elnevezésű robotűreszköz három karjával kísérli meg megragadni és magasabb, biztonságos pályára állítani a szerkezetet - írta a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×