Infostart.hu
eur:
353.81
usd:
309
bux:
141751.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

Így rövidíti meg a férfiak életét a társért folyó versengés

Azok a férfiak, akiknek nagy számú versenytárssal kell megvívniuk a társkeresés során, némileg rövidebb ideig élnek, mint azok, akiknek könnyebb dolguk van ezen a téren - állapították meg amerikai kutatók.

Egy friss tanulmány szerint a nemi kiegyensúlyozatlanság - amikor egy közösségben a férfiak többen vannak, mint a nők - nagyjából három hónappal csökkenti a férfiak élettartamát. Bár a nemi arány és az élettartam közötti összefüggést állatoknál már bizonyították, a Demography folyóiratban publikált cikk az első, amely ezt a hatást az embereknél is kimutatja.

"Ha nehézségeid adódnak a pártalálásnál, az a végén hatással lesz a testedre, és arra is, hogy meddig élsz" - fejtette ki Nicholas Christakis, a Harvard Medical School munkatársa. Szavai szerint három hónap nem tűnik soknak, de érdemes belegondolni, hogy nagyjából azzal a hatással vethető össze, amely abból adódik, ha minden nap beveszünk egy aszpirint vagy visszafogottan edzünk. "Egy 65 éves férfi átlagosan még további 15,4 évet élhet. Ha ebből levonunk három hónapot, az bizony már jelentős" - magyarázta.

Christakis és társai - az Északnyugati Egyetem, a Wisconsini Egyetem (Madison) és a hongkongi Kínai Egyetem tudósai - arra a megállapításra jutottak, hogy minél kiegyensúlyozatlanabb a nők és a férfiak aránya, annál kifejezettebb ez a hatás.

A kutatók részben annak a hosszú távú wisconsini vizsgálatnak az adatait dolgozták föl, amely 4183 olyan férfi egészségének alakulását követte nyomon évtizedeken keresztül, akik 1957-ben érettségiztek a szövetségi állam középiskoláiban, részben 7 millió olyan férfiról is gyűjtöttek információt, aki az idősek számára indított állami egészségügyi program (Medicare) alá tartoztak.

Miután elemezték a nemek összetételét az egyes középiskolai osztályokban, azt találták, hogy azok a férfiak, akik fiútöbbségű osztályba jártak, nem éltek olyan hosszú ideig, mint azok, akik nemi szempontból kiegyensúlyozott közösség tagjai voltak.

Annak ellenére, hogy pontosan még nem tudják, mi okozhatja az eltérést, a kutatók szociális és biológiai tényezőkre gyanakszanak, beleértve a "versengő közegben" történő pártalálás kiváltotta stresszt is.

"Talán megnősülsz, de az is lehet, hogy halasztódik a házasságod. Vagyis megeshet, hogy sokkal később házasodsz meg, mint a többiek, és mivel bizonyítékaink vannak arra, hogy a házasság jót tesz az egészségednek, kevesebb lehetőséged lesz, hogy élvezd ezt az előnyt" - húzta alá Christakis.

Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter miniszterelnök kormányszóvivői tájékoztatón számolt be a szerdai kormányülés döntéseiről: a kabinet alkotmánymódosítást készít elő, amelyben többek között visszanevezik a vármegyéket megyékre, hat évre rövidítenék az alkotmánybírók mandátumát, és megszüntetik a közérdekű vagyonkezelő alapítványi modellt a modellváltott egyetemi kuratóriumokon kívül is. Bejelentette a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetését rászoruló családoknak, valamint az aszályhelyzettel kapcsolatos intézkedéseket, köztük a víziközmű-hálózat megújítását. A kormány új ügynöktörvényt fogad el, nyilvánossá téve az előző rendszer ügynökaktáit, emellett segélycsomagot küld a venezuelai földrengés áldozatainak. A miniszterelnök részvétét fejezte ki a hőségben elhunyt postások családjainak, és közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×