Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
308.56
bux:
142892.78
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Öngyilkos lett Daróczi Dávid - képriport

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel, halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

A volt kormányszóvivő a budapesti Andrássy út 72. szám alatt, egy harmadik emeleti lakásban vetett véget életének. A Blikk.hu úgy tudja: a mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Daróczi Dávid Budapesten, barátja, Batíz András lakásában halt meg,

Sass Oszkár elmondta: Daróczi Dávidra egy ismerőse talált rá éjjel 23 óra körül a lakásban, ahol az elsődleges információk szerint más nem tartózkodott. Mint mondta, "a helyszíni szemle elsődleges adatai szerint a haláleset során az idegenkezűség vagy bűncselekmény kizárható".

Az Országos Mentőszolgálat esetkocsiját az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója fél órával éjfél előtt már ott látta a belvárosi társasház előtt, majd a mentősök mintegy félóra múlva elvonultak, és megjelentek a rendőrautók.

{{keretes_cim}}

A párt országos központjának szombati közleménye szerint egy fiatalember elvesztése önmagában is felkavaró, de a megváltoztathatatlan elfogadását különösen nehézzé teszi az, ha olyan embertől kell búcsúzni, aki számukra nemcsak a hírek szereplője volt, hanem a mindennapok részese, munkatárs, sőt, sokaknak barát.Az MSZP osztozik a család és a barátok gyászában - közölték, hozzátéve: "Isten Veled, Daróczi Dávid".

A Fidesz is mély megrendüléssel fogadta a volt kormányszóvivő halálának hírét. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében részvétünket fejezzük ki Daróczi Dávid családjának - írta Navracsics Tibor frakcióvezető a párt közleményében. (MTI)


A mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI érdeklődésre személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt részleteket közölni, mindössze annyit mondott: egy középkorú férfihez riasztották a mentőket az Andrássy úti lakásba, és a mentősök a férfit 30-40 percen keresztül próbáltak újraéleszteni, sikertelenül. Miután a mentőorvos megállapította a halál tényét, a helyszínt átadták a rendőrségnek.

A BRFK helyszíni szemlét végző csoportja - egy másik haláleset helyszíneléséből, amelyet az MTI információja szerint szintén öngyilkossági ügyben tartottak - éjjel fél kettőkor érkezett meg a lakás elé, majd velük egy időben érkezett a helyszínre Budapesti Temetkezési Intézet járműve, hogy elszállítsa az elhunytat.

Mint azt Sass Oszkár az MTI tudósítójának elmondta, a helyszíni szemle azt volt hivatott kideríteni, hogy idegenkezűség okozta-e Daróczi Dávid halálát vagy sem.

Az épület előtt tucatnyi fotóriporter és újságíró állt, és várta a rendőrség tájékoztatását. A BRFK sajtóügyeletese éjjel három óra előtt pár perccel erősítette meg, hogy Daróczi Dávid halálát öngyilkosság okozta. Azt a sajtóértesülést, hogy a volt kormányszóvivő önakasztással vetett véget életének, nem kívánta megerősíteni. Sass Oszkár mindössze annyit közölt: a halál körülményeit vizsgálják.

A volt kormányszóvivő holttestét egy lemezkoporsóban szállították el az Andrássy úti lakásból, és a pillanatot tucatnyi fényképezőgép örökítette meg.

Daróczi Dávid 1972. április 19-én született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzett teológia szakon, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti marketing szakára járt. Daróczi Dávid nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását. Eredeti neve: Daróczi József, édesapja Choli Daróczi József író, költő, műfordító.

Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be.

Korábban, 2004-ben a Rádió C főszerkesztője, azt követően a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetője volt. 2005-2006-ban a kormányszóvivő gazdasági tanácsadója, majd 2007 júniusáig, kormányszóvivői kinevezéséig a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányszóvivői Iroda vezetője volt.

A kormányszóvivői posztról való távozását követően a Batiz András korábbi kormányszóvivővel és Tóth Miklóssal közösen alapított W. Wolf and Partners nevű kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott.

A médiaérdeklődés középpontjába tavaly év  végén tért vissza. 2008 tavaszán már hírbe hozták egy ismert topmodellel, de tavaly december közepén valamennyi bulvárlap szenzációként hozta a hírt: hónapok óta együtt él Liptai Claudiával. Ismeretségük nem volt új keletű, gyengédebb szálak már hónapokkal a bejelentés előtt szövődtek közöttük.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×