Infostart.hu
eur:
385.64
usd:
332.09
bux:
121159.71
2026. január 16. péntek Gusztáv

Drámai tűzeset Veszprémben

Két nőt szállítottak enyhébb füstmérgezéssel kórházba, egy férfinak pedig a kezét kellett könnyebb sérülés miatt a helyszínen bekötözni - mondta Szilágyi Róbert, a mentőszolgálat munkatársa a veszprémi lakástűz helyszínén. Az épületből sok gyermeket is menteni kellett.

A mentők három autóval érkeztek a helyszínre, és egy műszerrel több lakónak is mérik a véroxigénszintjét.

A nyolcemeletes lakóház környékét a rendőrség és a tűzoltóság lezárta, a helyszínen több száz ember van; részben a lakásukat elhagyó lakók, részben kíváncsiskodók. A tűzoltók létrával érték el a legfelső emeleteket, és mentik onnan a lakókat, a hatos lépcsőházat ugyanis teljesen elborítja a sűrű fekete és szúrós szagú füst.

Az oxigénpalackban dolgozó tűzoltók emeletenként sorra törik be a lépcsőház üvegtábláit, és nyitják ki valamennyi lakás ablakait.

Az első emeleti lomtárolóban, egy lakásban és a szellőzőben keletkezett tüzet gyorsan sikerült eloltani - mondta Miskolczi Tibor alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, aki a mentést és tűzoltást irányítja. Hangsúlyozta: nyolc tűzoltójárművel és harminc emberrel vannak a helyszínen, és az oltás mellett 30-35 lakót menekítettek ki a felső emeletekről.

Nem lehet még tudni, hogy mi okozta a tüzet, csak az a biztos, hogy az első emeleti lomtárolóban keletkezett - mondta a parancsnok, megjegyezve, hogy ott "égett biciklitől kezdve, papíron, rongyokon át minden". Kigyulladt a mellette lévő lakás is, a lépcsőház, a szellőző, és károsult a lomtároló alatt, a földszinten lévő szolárium.

A kár bizonyosan több millió forintra tehető, de nem kizárt, hogy az alapos tűzvizsgálat után több tízmilliót kell majd mondani - vélekedett Miskolczi Tibor, megjegyezve: újra kell festeni a teljes lépcsőházat, több lakást, és megsérültek a közművek is.

A szolárium és a lépcsőház ajtaján folyamatosan nagy mennyiségű víz ömlik ki - a parancsnok megjegyzi: "ez nem a mi vizünk", nem az oltásból ered, hanem megsérült a ház fűtéscső- vagy a vízvezeték-rendszere.

Lauer János ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-nek a helyszínen úgy fogalmazott: oxigénpalackban nyolc emeleten föl- és lerohangáltak a tűzoltók, embereket mentettek és kísértek le, gyerekeket hoztak le ölben, lakásokat szellőztettek, a létráról folyamatosan mentettek.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×