A sofőr össze akarta kapcsolni a jármű traktor részét a pótkocsival, de a sebességváltót üresben hagyta, így a sofőrt, aki a két járműrész között volt, nekinyomta a trélernek - közölte Kovács Viktória.
Az ügyet a budaörsi rendőrség vizsgálja.

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.
Jönnek a nyári hullócsillagos éjszakák! A hónap végén két meteorraj gyakorisági maximumát is megfigyelhetjük.
Hernán Gil was trapped under a collapsed multi-storey car park, and encouraged them as they inched closer to him.