Infostart.hu
eur:
358.97
usd:
309.02
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Súlyos baleset a 7-es főúton

Több ember megsérült, amikor délelőtt két autó ütközött össze a 7-es főúton, Galambok közelében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Csizmadia Péter elmondta: az egyik autó sofőrje és a másik gépkocsi utasa súlyos sérüléseket szenvedett, egy embert pedig könnyebb sérülésekkel láttak el a mentők.

Az egyik súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×