eur:
394.22
usd:
365.03
bux:
65450.5
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Milliókat költött sminkre Nicolas Sarkozy

Sokallja a kampányköltségek megtérítéséről döntő pénzügyi bizottság Nicolas Sarkozy sminkszámláját.

A tavalyi elnökválasztási hadjáratban Sarkozy összesen 34.400 eurót (8,8 millió forintot) költött arcápolásra és a frizurájára - tudósított a Le Parisien című lap.

A kampányköltségeket ellenőrző bizottsághoz benyújtott számlák alapján az azóta megválasztott államfő 450 euró - azaz 115 ezer forint - órabért fizetett a kozmetikusoknak és fodrászoknak.

A bizottság csak a sminkszámla harmadát hajlandó megtéríteni az állami kampánykasszából, egy névtelenül nyilatkozó bizottsági tag szerint azért, mert "magántermészetű és szerfelett túlzó" kiadásnak gondolják.

Sarkozynél csak legnagyobb vetélytársa, Ségolene Royal költött többet ilyesmire. A szocialista elnökjelölt stábja majdnem 52 ezer eurós sminkszámlát küldött a bizottsághoz, és ennek is csak az egyharmadát állja a központi költségvetés.

Royalnak egyébként van még egy számlája, amelyet nem fogadott be a bizottság. Azt 53.600 euróról állították ki, ennyibe került egy rejtett mikrofonokat felderítő berendezés, amelyet a kampányközpontban használtak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×