Infostart.hu
eur:
361.3
usd:
310.66
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Eltörte a barátnője lábát, hogy beperelhesse az önkormányzatot

Szándékosan eltörte a barátnője lábát egy férfi, hogy százezer fontot csikarjon ki kártérítésként a városi önkormányzattól. Úgy akarta ugyanis beállítani a balesetet, hogy azt egy leomló fal okozta.

Gordon Thomsont a saját ostobasága buktatta le, mobiljára ugyanis felvette, ahogy eltörte a barátnője lábát. Úgy tervezte, hogy egy leomló falra fogja a balesetet, és százezer fontra beperli a plymouth-i önkormányzatot.

Barátnője egyébként beleegyezett a csalásba; a 24 éves nő a földön feküdt, miközben a férfi egy téglát rakott a lábára, amelyre páros lábbal ráugrott.

A csalási kísérletre akkor derült fény, amikor a rendőrség átkutatta Thomson lakását egy másik ügy miatt, és megtalálta a baleset összes, papírra vetett tervét, valamint a videó felvételt a mobilon. Tisztán lehetett rajta hallani a csont roppanásának hangját is.

A bíróság előtt a férfi elismerte a szándékosan és rosszindulatú testi sértést. Elizabeth Hingston, aki azóta egyébként szakított a férfival, nem került bíróság elé. Édesanyja szerint beszélni sem akar az esetről, amely a számára már "lezárt ügy".

A férfire december 21-én szabják ki az ítéletet, de a bíró már előre jelezte: börtönbüntetésre számíthat, és elképzelhető, hogy pszichiátriai kezelésre is beutaltatja a vádlottat.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×