Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Csak zsebpénzt kap a drogos popsztár

Eljött a megszorítások ideje Amy Winehouse számára, a kábítószerfüggő énekesnő édesanyja ugyanis csak heti 300 fontos (mintegy 110 ezer forint) költségvetést engedélyez.

Janis Winehouse annyira aggódik a lányáért, hogy ő kezeli a bevételeit, és csak a heti 300 fontos zsebpénzt adja oda neki. Az anya azt szeretné megelőzni, hogy Amy kábítószereket vegyen.

A First magazinnak adott interjúban Janis Winehouse elmondta azt is, hogy Amyt nem ismeri el többé lányának, mert teljesen megváltozott, kifordult önmagából.

A London északi részén élő gyógyszerész úgy fogalmazott: Amy orosz rulettet játszik, kockára teszi egészségét és tehetségét is.

A popsztár édesanyja hozzátette: tisztában volt vele, hogy lánya rendszeresen fogyaszt marihuánát, a keménydrog-függőségéről azonban egészen Amy közelmúltbeli összeomlásáig nem tudott.

Az énekesnő egyébként hétfő este férjével, Blake Fielder-Civillel együtt Kelly Osbourne debütálását nézte meg a chicagói West Enden. Noha látszólag minden rendben volt rajta, a figyelmes megfigyelőnek feltűnhetett, hogy az egyik kezének középső ujja normális méretének kétszeresére dagadt.

Ez azonban egyáltalán nem zavarta Amít, aki férjével együtt nemrég tért haza a karib-tengeri nyaralásból, és a hírek szerint gyereket szeretnének.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×