Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az elvonókúráról a díjkiosztóra vonulhat a sztárénekesnő

Amy Winwhouse vezeti a Mercury Music Prize jelöltjeinek listáját, a brit énekesnő ugyanis optimális esetben akár négy elismeréssel is gazdagodhat.

A 23 éves popdíva nemrég egészségi állapotára hivatkozva ugyan lemondta az Egyesült Államokban tervezett koncertjeit, barátai azonban bíznak abban, hogy hamarosan felépül, és részt vehet a díjkiosztón.

Amy Winehouse, aki jelenleg elvonókúrán van, Beverly Knight-tal, Corinne Bailey Rae-el, Joss Stone-nal és Jameliával verseng a legjobb brit énekesnő címért.

Amy Rehab című számával a legjobb dal díjáért is megmérkőzik, az elismerésért a többi mellett Robin Thick, Ne-Yo és Amerie is versenyre kel.

Az énekesnő felépülését több pályatársa is nagyon várja. Jamelia szerint egyszerűen fantasztikus, amit Amy a zenében csinált, a 19 éves Rihanna, akinek Umbrella című száma tíz héten át vezette a brit slágerlistákat, azt mondta: már háromszor megvette Winehouse Back to Black című albumát, az előzőeket ugyanis barátai ellopták tőle.

Édesanyja szerint a sztár, amióta híres lett, meggondolatlan, sosem foglalkozik tettei következményével. Az önpusztítás újtára lépett, és szerencse, hogy egyáltalán életben van.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×