Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Bajban a szülők: "csak" egy felesleges nem szócska került a törvénybe

Egy idén elfogadott arkansas-i törvény szövegébe belekerült egy felesleges "nem" szó, ezért akár gyerekek is házasodhatnak az államban, feltéve, ha szüleik beleegyeznek a frigybe.

A törvényhozás célja az volt, hogy 18 éves korban rögzítse a házasodás alsó korhatárát. E mellett azonban megengedte volna a fiatalabb, de terhes lányoknak is a férjhez menetelt, ha szüleik abba beleegyeznek.

A "nem" szó azonban valahogy belekerült a szövegbe, ráadásul a terhes lányok rész elé, így most kizárólag a 18 évnél fiatalabb, állapotos lányok nem házasodhatnak, mindenki más előtt nyitva áll ez a lehetőség.

A hibát egy bizottság fedezte fel, amely a tipográfiai és technikai jellegű hibákat javítja ki. A testület kísérletet tett a javításra, de egyes politikusok szerint az ilyen jellegű beavatkozás már nem tartozik a hatáskörébe.

Több politikus szerint ismét össze kell hívni az állam törvényhozását, erről azonban a kormányzónak kell döntenie. Mike Beebe egyelőre tanulmányozza a körülményeket.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×