Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
319.92
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A tanár lefilmezte verekedő diákjait

Nagy-Britanniában egy évre eltiltották a szakmája gyakorlásától azt a tanárt, aki titokban lefilmezte a verekedő és káromkodó diákokat az osztályteremben.

Angela Mason a felvételt feltette az internetre, mert be akarta mutatni, hogy milyen viszonyok uralkodnak az iskolában.

Később a filmet egy brit televíziós csatorna is bemutatta, és a téma komoly vitát váltott az egy hónappal ezután esedékes általános választás kampányában.

A nő, aki egy londoni és egy észak-angliai iskolákban készített felvételeket, tagadta, hogy ezzel megsértette volna szakmája íratlan szabályait. Mint mondta, cselekedete felkeltette az emberek érdeklődését.

Azonban a brit pedagógusokat felügyelő szervezet máshogy értelmezte mindezt, szerintük ugyanis a közvélemény érdeklődése még nem igazolja azt, hogy a hölgy helyesen tette, hogy titokban filmezte le a gyermekeket, majd nyilvánosságra hozta a felvételt.

A 60 éves pedagógus a 70-es években állást változtatott, és harminc éven át producerként dolgozott rádiókban és televíziókban.

Harminc év után viszont ismét regisztráltatta magát tanárként, hogy tapasztalatokat szerezzen a modern oktatásról egy angol és egy történelem tanterv elkészítéséhez.

Azonban nagyon elképesztette, amit az iskolában szerzett, ezért elhatározta, hogy bemutatja, mi folyik az intézmények falai között.

Rejtett kamerákat helyezett el a tárcáján és a ruhagombján, és összesen 18 iskolában készített felvételt, amelyből egy egyórás filmet vágott össze, Káosz a tanteremben (Classroom Chaos) címmel.

A nő a bírálóbizottság döntése nyomán azt mondta: nem gondolja, hogy tettével ártott volna az oktatásnak, sőt, szerinte a szervezet nem javít sem a diákok, sem a tanárok helyzetén azzal, ha elítéli őt.

Nagy-Britanniában tavaly 221 tanárt bántalmaztak a diákok súlyosan az iskolában.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×