Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Csak viccelt sokkoló interjújában a Rolling Stone?

Keith Richards nemrég sokkoló vallomást tett arról, hogyan szippantotta fel apja hamvait egy kis kábítószerrel keverve. Az interjú a New Musical Express című brit zenei magazinban jelent meg, ám a nem mindennapi hír futótűzként terjedt el a világsajtóban. A Rolling Stones gitárosának édesanyja megdöbbent fia cselekedetén, aki ezután annyit mondott: csak viccelt.

A 63 éves muzsikus évtizedek óta ismert drog- és alkoholfüggőségéről, így alighanem orvosi csoda az is, hogy még életben van.

A zenei magazin cikkével azonban újra meg tudta döbbenteni a világot. A riporter ugyanis azt kérdezte tőle, hogy mi volt a legfurcsább kábítószeres akciója. A zenész erre azt felelte, hogy amikor 2002-ben édesapja, Bert meghalt, a hamvai hozzá kerültek.

A gitáros azt mondta: nem tudott ellenállni a kísértésnek, és kivett egy keveset a hamvakból. Kokainnal keverte, és felszippantotta.

A sztár a riport után várt néhány napot, majd bejelentette, hogy valójában viccelt, a szavait pedig félreértették. A kijelentésének visszavonására a hírek szerint családja kényszerítette Keith Richards-t.

Az utóbbi időben azonban különösen érzékennyé váltak, amióta Keith édesanyjánál rákot diagnosztizáltak. A cáfolatra is miatta vállalkozott a sztár.

A hölgy, akinél 10 hónappal ezelőtt fedezték fel a kórt, a hírek szerint nemrég Keith mostohaapjával együtt bevonult egy magánkórházba.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×