Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Vádat emeltek a gyerekeket megfőző férfi ellen

Két férfi és egy rendőrnő ellen emeltek vádat az indiai hatóságok a "horror háza" néven hírhedtté vált bűnügyben. Delhi egyik elővárosában legkevesebb 19 nőt és gyereket erőszakoltak és gyilkoltak meg.

A szinte példátlan bűnügyben Moninder Singh Pandher üzletembert - valószínűleg az ő házában történtek a borzalmak - összeesküvéssel és a bizonyítékok eltüntetésével gyanúsítják, háztartási alkalmazottját, Surinder Kolit pedig emberrablással, nemi erőszakkal és gyilkosságokkal.

A két férfit már korábban letartóztatták, miután testrészek kerültek elő a Noidában lévő ház közelében lévő csatornából. A jelentések szerint a vádlottak nem tudnak ügyvédet fogadni, mert a jogászok félnek a közfelháborodástól.

Az indiai központi nyomozó hivatal igazgatója Delhiben közölte: gyanújuk szerint Moninder Pandher bordélyként használta a házát, de az eddigi adatok szerint a gyilkosságokban nem vett részt.

Arun Kumar elmondta: a gyilkosságokkal vádolt Surinder Koli minden bizonnyal pszichopata, aki maga is elismerte, hogy evett néhány meggyilkolt gyermek húsából. Az igazgató elképzelhetőnek tartja, hogy a férfi nekrofil.

A nyomozás vezetője az üzletember viszonylagos ártatlanságára visszatérve azt mondta: eddig még nem volt példa arra a világ kriminalisztikájában, hogy két pszichopata együtt éljen és kövessen el bűncselekményeket.Rendőrt is őrizetbe vettek

A harmadik gyanúsított Simranjit Kaur, akit csütörtökön vettek őrizetbe, és azzal vádolják, hogy hanyagságával hátráltatta a nyomozást. A rendőrnő tagadja a vádakat.

A központi nyomozó hatóság egyébként éppen azért vette kézbe a bűnügyet, mert a körzeti rendőrség sokak szerint semmit nem tett az ügy megoldása érdekében.

A helyiek azt mondják: a rendőröket nem érdekelte igazán a dolog, mert az áldozatok valamennyien szegények voltak.

A környéken az utóbbi két évben körülbelül negyven ember tűnt el, többségben gyermekek, akiket a korábbi hírek szerint édességgel csábítottak a "horror házába".

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×