Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Drámai vallomás egy fiatal prostituált életéből

Bangkok a nemzetközi szexturizmus egyik központja, amit persze a helyi lányok közel sem élveznek annyira, mint a klienseik. A BBC-nek egy, a prostitúcióval a közelmúltban felhagyó lány mesélt a szexiparban töltött éveiről.

Pim az ország északi részén nőtt fel, a család gazdálkodott, és bár soha nem voltak gazdagok, mindig akadt betevő falat. A gondok akkor kezdődtek, amikor apja már elviselhetetlenül sokat ivott és verekedett, ezért anyjával és testvérével elköltöztek hazulról.

A lány ápolónak szeretett volna tanulni, de a család felbomlása után abba kellett hagynia az iskolát, és egy helyi gazdánál dolgozott, napi mintegy 600 forintnak megfelelő összegért.

A bangkoki lehetőségekről egy ott dolgozó barátnőjétől hallott, aki saját elmondása szerint pincérnőként dolgozott, és rendszeresen jelentős összegeket (havi 60 ezer forintot) utalt haza.

Pim ekkor még csak 16 éves volt, és ellenállt a hívó szónak, néhány évvel később azonban - lánya születése, és a férjével való szakítás után - már kötélnek állt.

Amikor barátnője először vezette be az egyik bangkoki bárba, teljesen sokkolták a látottak, és feltette magának a kérdést: "tudom én ezt csinálni"? Először csak italokat szolgált fel, de mivel a táncosnők sokkal többet keresnek, erre is vállalkozott.

A bártulajdonosok az első hónapban megengedik a táncosnőknek, hogy a teljes keresetüket megtartsák, később azonban erre csak akkor van lehetőségük, ha legalább havonta tíz férfival szobára mennek.

"Az első kliensem egy harmincas éveiben járó nyugati férfi volt. Nagyon meg voltam rémülve, és utáltam a dolgot, de folyamatosan a pénzre gondoltam. Alig tudtam megvárni, hogy elmenjen, utána nagyon hosszú ideig zuhanyoztam. Sírni kezdtem, és arra gondoltam, mit gondolnának a szüleim, ha tudnák, hogy mit csinálok" - emlékezett vissza Pim.A lány elmondta: egyetlen "vendége" sem kérdezte soha az életéről, nem érdekelte őket. Mindig félt a betegségektől, és aggódott a biztonsága miatt, nem is mert soha kimenni a városba a férfiakkal. Nemcsak a turisták, de a taxisofőrök is veszélyt jelenthetnek a lányokra, akik ezért csak csoportosan mernek hazamenni.

A fiatal lányok folyamatosan érkeznek a thai fővárosba, a bártulajdonosok mindig noszogatják a náluk dolgozókat, hogy hozzanak magukkal vidékről új lányokat.

A legtöbben az ország északi részéről jönnek, de érkeznek Laoszból és Burmából (Mianmar) is. A legtöbben egyébként nem külföldieket, hanem a thai férfiakat szolgálják ki.

Pim nagyon utálta munkáját, és amikor egyik barátjától hallott a Nightlife-ról - egy keresztény alapítvány, amely korábbi szexuális alkalmazottaknak kínál képzést és foglalkoztatást az ékszerkészítésben -, otthagyta a bárt, és az alapítványnál dolgozik.

Azóta jobban érzi magát, és bár kevesebbet keres, sokkal boldogabb, meghallgatják, és vigyáznak rá. Szeretné befejezni az iskolát, és könyvelőként elhelyezkedni.

"Jó lenne, ha soha nem lettem volna prostituált. Szerintem sok külföldi azt gondolja, hogy rendben van ez a dolog, és azt hiszik, hogy a lányok is akarják ezt a munkát. Nem értik meg, hogy a legtöbbünk számára nincs választás, pénzt kell keresnünk a családunk számára, és várjuk a lehetőséget, hogy abbahagyjuk" - mondta el a thaiföldi lány.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×