Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

Kitelepítés volt Budán, miután kilyukadt egy gázcső

Budapest II. kerületében lezárták a Lipthay utcát, több ház lakóit pedig kiköltöztették, mert megrongálódott egy gázvezeték.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az Inforádióban elmondta: egy régi építésű, háromemeletes bérház pincéjébe vezető gázcső lyukadt ki, tűz keletkezett, amely tönkretette a felette húzódó elektromos vezetékeket.
Molnár Péter hozzátette: a cső átmelegedett, ezért fennállt annak veszélye, hogy újabb tűz is fellobbanhat.

A területet áramtalanították és megszűntették a gázszolgáltatást - közölte.

Molnár Péter szólt arról is, hogy a kiköltöztetés mintegy 60 embert érintett, számukra a BKV buszt biztosított, amelyben melegedhettek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×