Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kétszer lefejezték, többször befestették, inkább költözik

Koppenhága jelképét, a kis hableányt ki akarják költöztetni a tengerre a város vezetői. A szobrot ugyanis túl sok vandál támadás éri: kétszer már lefejezték, egyszer elvesztette az egyik karját, festéket pedig legalább hétszer kentek rá. A Nemzetközi Nőnapon egy szexuális játékot adtak a kezébe.

A tengerparton egy sziklán ülő kis hableányt, aki évente több mint egymillió látogatót vonz, jelenleg könnyen megközelíthetik a turisták. A sorozatos vandalizmus miatt azonban a város vezetése most azt fontolgatja, hogy jó néhány méterrel arrébb, a kikötő vizébe költöztetik a híres szobrot.

"Ez a megoldás nagyobb biztonságot jelentene a szobornak, és megmaradna a tengerből kiemelkedő sziklán ülő hableány koncepciója is" - véli Jen Peter Munk, aki a város műemlékeinek gondozásáért felel.

Döntés még nem született az ügyben: egyelőre a másfél méter magas szobor költöztetésének potenciális következményeit mérlegelik.

A Hans Christian Andersen egyik mesehősét megformázó szobrot Edward Eriksen készítette, és 1913 óta áll Koppenhágában, amelynek azóta jelképévé vált.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×