Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Megfigyelés kezdődött Magyarországon

Megkezdte munkáját Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korlátozott választási megfigyelő missziója - jelentette be Douglas Wake misszióvezető kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) szakértője kiemelte, feladatuk a megfigyelés és a jelentéstevés, nem a beavatkozás a választási folyamatba, ezért nem a végeredmény érdekli őket, hanem a választási folyamat átláthatósága.

A megfigyelők a választásokat abból a szempontból vizsgálják, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályoknak, valamint az EBESZ felé tett tagállami vállalásoknak és az egyéb nemzetközi demokratikus sztenderdeknek - emelte ki. Elmondta: január végén egy úgynevezett szükségletfelmérő misszió járt Magyarországon, amely felmérte, milyen formában van szükség az EBESZ ODIHR választással kapcsolatos tevékenységére. Ennek alapján úgy döntöttek, hogy 2014-hez hasonlóan ismét korlátozott választási megfigyelő missziót küldenek.

A csapat hét különböző EBESZ tagállamból érkezett kilenc nemzetközi szakértőből áll, hozzájuk jövő héten további hosszútávú megfigyelők csatlakoznak - tette hozzá a misszióvezető. Douglas Wake közölte, ötödik alkalommal kísérik figyelemmel az országgyűlési választást, és a külügyminisztérium hivatalos felkérésére érkeztek.

A minisztérium és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) képviselőivel már találkoztak, a hátralevő időszakban pedig szeretnének találkozni más állami hatóságokkal, jelöltekkel, a pártok, a civil társadalom és a média képviselőivel. A misszió munkája a szavazás és a szavazatszámlálás szisztematikus megfigyelésére nem terjed ki, de ellátogatnak majd a választás napján néhány szavazóhelyiségbe.

A kampány alatt átfogó médiamegfigyelést végeznek, és figyelemmel kísérik majd a választások utáni helyzetet is - ismertette. Szólt arról is, hogy kiadnak majd egy időközi jelentést, majd a választásokat követő napon közlik előzetes ténymegállapításaikat, végül pedig nyolc héttel a választások után adják majd ki összegző jelentésüket.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×