Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Az Együtt bírósághoz fordul az ÁSZ büntetése miatt

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Együtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul és keresetet nyújt be az Állami Számvevőszéknek a párt ellenőrzésére vonatkozó legutóbbi jelentésével szemben.

Az Együtt keresetében többek közt azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit.

Szigetvári Viktor elmondta: teljesen érthetetlen indokra hivatkozva 19 millió forintra büntette meg az Együttet az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ állítása szerint a párt az irodáját a pártfinanszírozási törvénynek nem megfelelő módon bérli. Az Együtt azonban törvényesen bérel irodát, 2014 októbere óta változatlan jogi és pénzügyi konstrukcióban. Ráadásul az ÁSZ az Együttet elmarasztaló állításait semmilyen módon nem támasztotta alá, nem dokumentálta - közölte a párt.

  • Alapvetően nincs jogorvoslatra lehetőség, de szakértőkkel való konzultáció után a párt  jelen szakaszban mégis a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul, ugyanis a közigazgatási perrendtartás január 1-jén hatályba lépett szabályai szerint azonnali jogvédelem iránti kérelemmel élhet.
  • Az Együtt keresetet nyújt be az Állami Számvevőszéknek a párt ellenőrzésére vonatkozó legutóbbi jelentésével szemben, kéri hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit, majd kötelezze az ÁSZ-t újabb eljárás lefolytatására.

Szigetvári Viktor szerint "az Állami Számvevőszék a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, jogtalan, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az Együtt bátor politizálását a 2018-as választások előtt". Az Együtt nem működik együtt a hatóságokkal, nem működik együtt az inkasszó ügyében.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×