Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.55
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Hantosi István, a bizottság Tisza párti elnöke nyilatkozik a sajtó képviselõinek az Országgyûlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának zárt ülése után az Országházban 2026. augusztus 26-án. A testület ülésének napirendjén a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal nyomozati elnökhelyettesi tisztségére pályázók meghallgatása szerepelt.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

NVVH: egy visszalépés után négy ügyészt hallgattak meg

Meghallgatta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) nyomozati elnökhelyettes-jelöltjeit az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága szerdán, egy zárt ülésen.

Hantosi István, a testület tiszás elnöke az ülést követően újságíróknak nyilatkozva azt mondta: öt jelöltet hívtak meg a meghallgatásra, akik közül egy előre jelezte, hogy visszalép, így végül négy ügyészt hallgattak meg, akik beszámoltak szakmai tapasztalataikról és a munkával kapcsolatos elképzeléseikről.

Az NVVH elnöki, valamint közpénzügyi és a nyomozati elnökhelyettesi posztjára a bizottság által kiválasztott jelöltet várhatóan csütörtök délelőtt jelentik be, majd az Országgyűlés elé terjesztik, amely már a héten döntést is hozhat – közölte a politikus.

Hantosi István felidézte, hogy a vádemelési és fellebbezési elnökhelyettesek tisztségére nagyon kevés pályázat érkezett be, és a formai érvényesség vizsgálata után a meghallgatásra kevesebb embert tudtak volna behívni, mint ahányra lehetőség lenne, ezért nyilvánították eredménytelennek a pályázatot.

De a hatóság felállása és néhány kulcsfontosságú vezető megválasztása után már „bőven lesz időnk” a vádemelési és a fellebbviteli elnökhelyettes megválasztására – fogalmazott a bizottság elnöke.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×