Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.75
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Magyar Péter miniszterelnök (b) és Sulyok Tamás köztársasági elnök a Tisza-kormány minisztereinek kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2026. május 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Interjút adott az Indexnek Sulyok Tamás köztársasági elnök, akinek Magyar Péter május 31-ig „adott időt”, hogy távozzon hivatalából, más közhivatalt vezető tisztségviselőkkel együtt.

Sulyok Tamás köztársasági elnök válaszolt arra, teljesíti-e az új miniszterelnök követelését, és arról is beszélt, milyen hangulatúak voltak a találkozói Magyar Péterrel (tárgyszerű, őszinte), aki kemény hangú beszédet mondott ellene (is) az Országgyűlés alakuló ülésén.

„Egy kormánynak vannak céljai, egy pártpolitikának vannak célkitűzései, az államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét.”

Szólt arról is, kellemetlen volt-e neki a miniszteri kinevezések eseménye, amikor is a miniszteri fotókról lehagyták őt.

Arról is kérdezték, miért nem szólt mégis határozottabban azokban az esetekben, amelyekben Magyar Péter említette, például a közbeszéd vagy a gyermekvédelem ügyében, és ki tudja-e fejezni úgy a nemzet egységét, hogy közben ennyien támogatták a kormányváltást és az új kormányt.

„A választási kampány időszakában a köztársasági elnök minden megszólalása különösen érzékeny, mert könnyen kétségbe vonhatják a pártatlanságát.” (...) „Az, hogy valakit hányan támogatnak vagy nem támogatnak, politikai kérdés. A köztársasági elnöknek a többséget és a kisebbséget egyaránt, vagyis az egész nemzet egységét kell kifejeznie. (...) Ezt alapvetően jogi és alkotmányjogi keretek között tudom megtenni.”

Szerinte célkeresztbe került, de nem csupán ő, hanem az államfői intézmény is.

„Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

„Fontos szempont, hogy az európai és nemzetközi alkotmányos mérce alapján még annak a látszatát is kerülni kell, hogy egy konkrét jogalkotási folyamat kifejezett vagy burkolt célja valamely, már megválasztott közjogi tisztségviselő eltávolítása legyen” – mondta még Sulyok Tamás.

Felidézte, Orbán Viktor hívta fel, hogy legyen köztársasági elnök, de semmilyen tanácsot nem adott neki, csak annyit jelzett, hogy a Fidesz támogatja. Hivatalba lépését követően havi egyszer egyeztetett Orbán Viktorral közjogi kérdésekben. A választások után jó munkát is kívánt neki az ellenzéki szerephez.

Magánemberként sosem volt aktív közösségi felületeken, de saját Facebook-oldalát el szokta olvasni.

Sulyok Tamás szerint nem történt rendszerváltás, csak kormányváltás.

Válaszolt arra a kérdésre is, hogy lemond-e: „jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat. Felesküdtem az Alaptörvényre és az alkotmányos rend védelmére, és ez az eskü köt engem a mindenkori többséghez, a kisebbséghez és az egész politikai nemzethez egyaránt”. (...) „Az eskümhöz hű maradok, és ameddig a hivatalom gyakorlása nem lehetetlenül el, addig eleget kívánok tenni a vállalt megbízásomnak. Az eskü – ahogy mondtam – az egész politikai nemzethez köt, nem csupán a többséghez vagy a kisebbséghez. Ez következik a magyar köztársasági elnök alkotmányos státuszából.

Hogy sikerül-e az elmozdítása jogi eszközökkel, arról ezt mondta: „az igazságügyi miniszter asszony kijelentéseiből azt feltételezem, hogy a közjogi rendszert érintő jogállami, európai és nemzetközi alkotmányos mércének megfelelő megoldásokban gondolkodnak. Hogy ezen belül konkrétan mi fog történni, azt jelenleg nem tudom megmondani, hiszen nem ismerünk olyan konkrét jogalkotási programot vagy tervezetet, amely alapján erről megalapozott véleményt lehetne formálni”.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×