Pócs János egy Magyar Péter bábuval jelent meg a CPAC színpadán, ráadásul a figura arca cserélhető volt. „Neki az a problémája, hogy két arca van” – jelentette ki a fideszes képviselő, miközben cserélgette a figura arcait.
Pócs János kifejtette: „Mégiscsak keresztény-konzervatív közösség az alap. Hiszem valahol, hogy ő is az még, konzervatív, csak megtévedt. Keresztény emberként az a dolgunk, hogy segítsünk minden embert visszatéríteni a nyájhoz. Orbán Viktornak ne mondják meg, mert azt mondta, hogy új barátokat nem fogadunk be.” – írja az index.hu.
Sokan azt hiszik, hogy csúfolódásból hordom magammal mindenhova. Ez nem igaz. Ez a szembesítés lényege. A bábus figura feltalálója nem én vagyok, hanem a Peti, ő vitte fel a miniszterelnök maséfiguráját a színpadra, ott rugdosta, bántotta – fogalmazott Pócs János, kijelentve, hogy Magyar Péterék „reszketnek a békétől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezt bizonyította a családja, a barátai körében, és most a politikában is”.
Pócs János ezután rákezdett egy dalra:
„Izmos kockahas, üres fej, te is csak kirakatbábu vagy.”
A fideszes politikus a produkció végén ölben vitte le a színpadról a Magyar Pétert ábrázoló figurát.
JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.
Nyáron algás, szemetes, kellemetlen szagú állóvíz csúfítja Siófok egyik forgalmas közterületét, a vasútállomás előtti Millennium park szökőkútját. Az önkormányzat most lépett az ügyben: