Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Dobrev Klára
Nyitókép: Facebook / Dobrev Klára

Minimálbért a közmunkásoknak – Iváncsán látogatott akkugyárat Dobrev Klára

A közmunkásoknak minimálbért, a gyári dolgozóknak hatékony érdekképviseletet szorgalmaz kampánykörútján Dobrev Klára, a Demokraikus Koalíció elnöke és listavezetője.

Az iváncsai akkumulátorgyárnál járt Dobrev Klára, a DK elnöke és listavezetője a párt helyi jelöltje, Szabó Zsolt társaságában.

„A kormány rengeteg állami támogatást pumpált bele abba, hogy egy környezetszennyező, veszélyes gyárat építsenek egy kitűnő termőföldre, tehát itt több dolog is vitatható. Ne feledjük azt, hogy már maga az építkezés botrányoktól volt övezve, több baleset történt, emellett egyébként itt is befürdött az akkuipar, mert még nem is termel rendesen a gyár. Elképesztő zajterhelést ad a gyár az itt élőknek, akik éjszaka sokszor aludni sem tudtak, olyan hangos munkálatok történtek itt az akkugyárban, amitől éppen dermedtek” – mondta Szabó Zsolt.

Dobrev Klára a tájékoztatón rámutatott, a zajvédő falat sem a dél-koreai multi tulajdonosai építik.

„Miután rabszolgatörvényt alkotott a kormány, ezért itt nagyon sok ember meghal, balesetet szenved, mérgező anyagokkal dolgozik együtt, és nincsen senki, aki megvédje. Ezért mondjuk mi, baloldaliak, hogy erős szakszervezettel a rabszolgatörvényt ki kell dobni a kukába, és végre jó lenne, hogyha megint a munkásoknak és a melósoknak lenne több joguk, és nem a vállalat vezetőinek vagy éppen az akkugyár.”

Dobrev Klára a kampánykörútján azt is gyakran elmondja, hogy a közmunkásoknak legalább minimálbért kellene adni.

„Közmunkásokat alkalmaznak hivatalokban is, és nem adják meg nekik a minimálbért. Ezt rabszolgamunkának hívják a kulturált világban. Úgyhogy én azt javaslom, hogy az önkormányzatoknak meg kell adni azt a támogatást, amiből aztán tisztességesen tudnak fizetést adni a közmunkásoknak, ne fenyegessék közben az embereket, hogy nem kapnak pénzt, ha nem a Fideszre szavaznak, hanem tisztességgel alkalmazzák őket, fizessék meg a tisztességes bért, és végezzék el azt a munkát, amit el kell végezni egy önkormányzat környékén, egy városban, egy településen, egy kis faluban is!”

A Demokratikus Koalíció listavezetője azzal is érvel a pártja mellett, hogy szerinte a Mi Hazánk és a Fidesz az ezt cáfoló nyilatkozataik ellenére igenis összeállna egy koalícióba, ha ezen múlna a kormányalakítás. Dobrev Klára úgy látja, ennek az az ellenszere, ha egy baloldali párt is lesz a parlamentben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×