Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Egy szénabála teteje homályos háttérrel.
Nyitókép: Unsplash

Lefoglalta és leplombálta a rendőrség a lómenhely szénabáláit

A Mezőgazdasági Minisztériummal is perben álló lómenhely vezetője szerint elszámolási vita vagy politikai indíttatás lehet a soron kívül elrendelt nyomozás oka.

Csütörtökön rendőrségi nyomozók foglalták le a siófok-töreki lómenhely báláit, miután szénalopás gyanúja miatt büntetőeljárás indult a menhelyt fenntartó alapítvány vezetője, Czinkóczky Csaba ellen – írja a 24.hu.

„A rendőrségi kihallgatásom után kijöttek kutatni a helyszínre a nyomozók. Az itt levő bálákat nemzeti színű szalaggal körbetekerték, és leplombálták. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy mit adjak enni a lovaknak, azt felelték, hogy erre nem tudnak válaszolni” – nyilatkozta az alapítványvezető a lapnak.

A lefoglalásról videó is készült, az eljáró nyomozó pedig azt mondta, a jegyzőkönyvben tud nyilatkozni a panaszjogáról, és az ügyészség eldönti, jogszerű-e a lefoglalás vagy sem. Ha nem, akkor hatályon kívül lesz helyezve. Arra a kérdésre viszont, hogy addig mit egyenek a lovak, nem tudott válaszolni.

Czinkóczky Csaba elmondása szerint a fű csak április közepére nő akkorára, hogy a lovak legelni tudjanak, addig a széna biztosította volna az élelmezésüket. A rendőrségi akció óta viszont általa sosem látott összefogást tapasztalt: a szomszédok hoztak tápot, így megvolt a lovak reggelije, és sorra kapják a felajánlásokat.

A menhelyvezető szerint politikai indíttatás is lehet a soron kívül elrendelt nyomozás hátterében, ezeket a szénabálákat ugyanis a Tisza Párt két vezetőjével, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel együtt görgették pár héttel ezelőtt, erről a politikus és a színész is posztolt videót. Ezt követően születhetett a feljelentés a lómenhely vezetője szerint, aki teljesen abszurdnak tartja a büntetőeljárást.

„A szénabálák a lómenhely 35 hektárnyi legelőjéről vannak, amely felesben a volt társam tulajdona volt, amit előszerződés szerint megvásároltunk tőle. Az elővásárlási jogára hivatkozva az egyik vállalkozó megpróbált megelőzni, de a kormányhivatal döntését a bíróság megsemmisítette. Itt legfeljebb elszámolási vitáról lehet szó” – nyilatkozta a lapnak Czinkóczky Csaba.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×