Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay.com

Sörvakcinát fejlesztett ki egy virológus, és szerinte védelmet is nyújt

Az amerikai virológus saját magán kísérletezett, és szerinte az élesztő megvédi a vírusfehérjéket a gyomorsavtól, lehetővé téve számukra, hogy elérjék a beleket, ahol az immunsejtek megtanulják felismerni azokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bármely, módosított élő élesztőt tartalmazó élelmiszer – akár a kenyér is – szolgálhatna hordozóként. Egyes tudósok azonban veszélyesnek tartanak minden ilyen kísérletet, és elítélik azt, amit a merész társuk véghezvitt.

Egy amerikai virológus a szokásos, laboratóriumi körülmények helyett saját magán végzett el egy érdekes kísérletet. „Sörvakcinát” fejlesztett ki egy potenciálisan veszélyes vírus ellen, a kísérleti alany pedig saját maga volt – írja az Index a Smithsonian című magazinban megjelent cikk alapján.

A merész és etikailag megkérdőjelezhető kísérlet kiváltotta a remélt immunválaszt, az viszont nem ismert, hogy a vakcina, pontosabban a sör élesztője valóban általános védelmet nyújt-e bizonyos betegségek ellen.

Christopher Buck, az amerikai Rákkutató Intézet poliomavírus-specialistája évek óta dolgozik egy vakcinán a Betapolyomavirus hominis, vagyis BK vírus ellen. Ez a vírusfajta általában tünetmentesen fertőz, de immunszuppresszált betegeknél, különösen veseátültetetteknél súlyos szövődményeket is okozhat.

A felnőtt lakosság nagy része hordozza a vírust, főleg a húgyutakban, a vesében, a nyálmirigyekben és a vérsejtekben mutatható ki.

Christopher Buck genetikailag módosított élesztőt tett a sörébe. Úgy módosította a sörélesztőt, hogy üreges részecskéket hozzon létre, amelyek utánozzák a vírus felszínét a vírus burkából származó fehérje felhasználásával. Ezek a nem fertőző pszeudo-részecskék riasztójelként szolgálnak az immunrendszer számára.

A virológus szerint az élesztő megvédi a vírusfehérjéket a gyomorsavtól, lehetővé téve számukra, hogy elérjék a beleket, ahol az immunsejtek megtanulják felismerni azokat.

Tavaly májusában öt napon keresztül napi egy korsó sört ivott meg, majd ezt kétszer megismételte 7 hét különbséggel. Mindegyik periódusban néhány csepp vért vett az antitestek megjelenésének mérésére. Az antitestek száma egyértelműen megnövekedett a vírus két altípusával szemben, de egy másik altípus elleni, már meglévő antitestszint stabil maradt. A virológus a kísérlet közben nem tapasztalt káros hatásokat.

Christopher Buck megkerülve az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetet létrehozott egy nonprofit szervezetet, így a kísérleteit átlagpolgárként, a intézet hatókörén kívül végezheti. A kritikusok szerint a kísérlet csak kis mintát vesz alapul, nem határozza meg a lehetséges mellékhatásokat és nem szisztematikusan végzett vizsgálatokról van szó.

Egyes tudósok szerint Christopher Buck tevékenysége azt népszerűsíti, hogy az immunizálás egyéni kísérlet, nem pedig szigorúan ellenőrzött kollektív folyamat, ami nagyon veszélyes lehet a jövőre nézve.

Christopher Buck ugyanakkor azzal érvel, hogy ő csak az ehető, élelmiszer-alapú vakcinák hatásosságára akarta felhívni a figyelmet. Ezek a vakcinák szerinte könnyen előállíthatók, olcsók, fájdalommentesek, és úgy véli, az injekciókra rezisztensek számára is elfogadhatóbbak, hatásosak. Mint fogalmazott, a sör csak egy eszköz a sok közül, elméletileg bármely módosított élő élesztőt tartalmazó élelmiszer, akár a kenyér is, szolgálhatna hordozóként.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban új Nemzeti alaptanterv kidolgozása kezdődött meg. Emellett visszakerült a kaposvári múzeumba a botrányossá vált Rippl-Rónai-festmény. Megkezdődött a magyar európai ügyész kiválasztásának előkészítése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×