Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.81
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A kormány felújítja a Gubacsi híd vasúti részét és valamennyi HÉV-vonalat, amelyekre 54 új szerelvényt is beszerez. Ezt a keddi, csepeli Lázárinfón jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Lázár János: nem volt téma Göd a kormányülésen, a Kúria döntése pedig már megszületett

Nem volt a kormány napirendjén a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos jelentés. Erről Lázár János építési és közlekedési miniszter beszélt szerdán a győri Lázárinfón, ahol a hangos ellenvélemények mellett helyi ügyek is szóba kerültek.

Lázár János szerdán Győrbe látogatott, ahol a Lázárinfón a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos kérdésre is válaszolt.

„Azt mondták, hogy volt egy olyan kormányülés, ahol meghallgattunk egy jelentést arról, hogy a Samsung-gyár milyen veszélyt jelent. Sem ilyen kormányülés nem volt, sem ilyen jelentés nem volt. A Telex szavai, hogy a kormány ezt meghallgatta, megtárgyalta, megkapta és végigbeszélte, első szótól az utolsóig hazugság. Egy szó sem igaz belőle. Illetve amelyik kormányülésen én ott voltam, ott ilyen biztos nem történt, márpedig a jelenlévők közül én vagyok az egyetlen, aki kormányülésre jár. Azon a kormányülésen, amire én járok, ilyen tárgyalás vagy ilyen megbeszélés nem történt, és ilyen veszély nem hangzott el, ráadásul szerencsére megnyugodhat mindenki, mert a Kúriának megjött az ítélete: a Kúria bírái azt mondták, hogy a Samsung környezetvédelmi engedélye hatályos, él és a gyár működhet. Innentől kezdve ne a Szijjártó Pétert kérdezzék, meg ne engem. Kérdezzék meg a bíróságot, miért döntött így” – magyarázta az építési és közlekedésügyi miniszter.

Szóba került a Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. vezetőjének és a városvezetőnek a vitája is. Pintér Bence polgármester szerint ugyanis 1,7 milliárd forinttal nem tud elszámolni a cég.

„A városnak esküt tett települési képviselői vannak, akik büntetőjogi felelősséget is vállaltak, és az önök által szeretett városukat üzemeltető vállalatoknak pedig olyan vezetői, akik büntetőjogi felelősséget vállaltak a pénzért. Ha beigazolódik az állítás, hogy nincs meg a pénz, akkor ennek büntetőjogi következménye lesz. Ha nem igazolódik be az állítás, és a pénz megvan, akkor nyilván a polgármesternek le kell mondania” – fogalmazott.

A fórumot számos kormányellenes bekiabálás ötvözte, de a felfokozott hangulat ellenére a rendezvény békésen zárult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×