Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Már lehalászták a karácsonyi halak jelentős részét

Továbbra is a ponty lehet a karácsonyi időszak slágere a halételek között, az utóbbi időben egyre nagyobb lett az import aránya – mondta az InfoRádióban Puskás Nándor, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke, aki arról is beszélt, hogy a termelői oldalon nem várható áremelkedés.

Magyarországon a halfogyasztás elsősorban a karácsonyi időszakra koncentrálódik, az éves értékesítés 35-40 százaléka erre az időszakra tehető, bár ez némileg már elkezdett szétterülni a naptárban, a kereskedőknek például nyáron is kell tudniuk szolgálni a vevőket – mondta az InfoRádióban Puskás Nándor.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a halfogyasztás tekintetében sereghajtók vagyunk az unióban a fejenkénti 6,5 kilóval évente – az átlag utoléréséhez 24 kilóra lenne szükség. Az, hogy ez ilyen alacsony, a szakember szerint számos okra vezethető vissza. A legfőbb gond, hogy a termékeket megfelelő választékban igazából a szuper- vagy hipermarketek pultjain lehet megvásárolni, sok esetben a vidéki településeken viszont nem jutnak el az emberekhez a hal, pláne a feldolgozott haltermékek. Vagyis a rövid ellátású láncon keresztül történő értékesítést mindenképp fejleszteni kell – emelte ki.

Már karácsonyra tippeket adva, Puskás Nándor nagy slágernek gondolja a halászlevelet, amit nem kell újragondolni, még akkor sem, ha ahány régió, annyi recept, „igazi halászlé nincs” szerinte a szónak abban az értelmében, hogy egyik sem zárja ki a többit halászlé mivoltából. „Egy a lényeg, hogy sok és jó minőségű hal kell bele, legfőképpen ponty” – szögezte le. Nem is véletlen, hogy a karácsonyi időszak egyik slágerterméke a ponty.

A dobogós helyekért ma már főként import halak versengenek, amelyek bár lehetnek teljesen jó minőségűek, de azt is fontos tudni, hogy a Távol-Keletről érkező halak kontrollja „nem megvalósítható”, a magyaré igen, így élelmiszerbiztonsági szempontból kevésbé megfelelők – fogalmazott a szakmaközi szervezet elnöke, aki szerint

áremelkedés nem várható, legalábbis termelői oldalon, ami jó hír a fogyasztóknak.

A karácsonykor asztalra kerülő halat egyébként már szeptemberben elkezdték lehalászni, a munka nagy részét október–novemberben végzik el, és csak a tavi lehalászások csúszhatnak csak át decemberre. A lehalászott hal már tárolómedencékben várja a feldolgozást, illetve a csobbanást a nagy élelmiszerláncok, piacok akváriumaiba. A halak különböző alfajok és méret szerint szortírozva várakoznak annak érdekében, hogy minél könnyebben, minél hatékonyabban, minél gyorsabban ki tudják belőlük szolgálni a vevőket. Most tehát gőzerővel halászik, aki él és mozog, hogy az egész évben tenyésztett halakat karácsony előtt áruba tudják bocsátani – mondta Puskás Nándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×