Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Rémisztő kezek árnyéka ijeszt egy leányt, akiből szintén az árnyképe látszik, miközben a kezeit védekezőn maga elé emeli.
Nyitókép: gloriasalgado, Getty Images/RooM RF

Lányokat kerget a pápateszéri férfi, retteg a bakonyi falu

A bakonyi falu lakóit sokkolta a hír: a helyi férfi egy 12 és egy 14 éves kamaszlányt üldözött az egyik utcában. A fiatalok szerencsére a buszmegállóig tudtak menekülni, ahol segítséget kértek – így tragédia nem történt.

A lányok édesanyja a Facebookon írta meg a történteket, és arra kérte a helyieket, hogy vigyázzanak gyermekeikre. Mint kiderült, a pápateszéri rém nem először keltett riadalmat a faluban – több lakos is beszámolt arról, hogy korábban autókat rongált meg, kiabált, sőt, tüzet is gyújtott az udvarában, nemrég pedig kivonult hozzá a TEK is.

Az édesanya rendőrségi feljelentést is tett - írja a VEOL.

A kamera-felvételek és tanúvallomások alapján az ügy folyamatban van. A lelki megrázkódtatáson túl az egyik lány menekülés közben elesett, vérzett a térde, fájlalta a kezét és a könyökét.

A helyiek szerint a Simon nevű férfi pszichés problémákkal küzdhet, azonban nincs hivatalosan gondnokság alatt, és papíron „nem beszámíthatatlan”.

Ez viszont komoly aggodalmat kelt a közösségben, hiszen így szabadon mozoghat a településen.

Egy kommentelő, aki közbiztonsági szakemberként mutatkozott be, kiemelte:

Amit tett, az a Btk. szerint garázdaság, bűncselekmény. A köznyugalom védelme érdekében intézkedni kell.

A pápateszéri lakosok most abban bíznak, hogy a hatóságok nem söprik a szőnyeg alá az ügyet, és végre megoldás születik a falu biztonsága érdekében.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×