Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Két eljegyzési gyűrű
Nyitókép: Pixabay

Kevesebb a válás, és változott az időpont, amikor beesnek a bontóperek

Újra kevesebb a házasságkötések száma, ritkább a válás is, a legtöbben pedig húsz év házasság után vágnak bele egy bontóperbe.

Néhány évre sikerült nagyon megemelni a házasodási kedvet az állami támogatásokkal, de most visszakerül az új házasságok száma a 2000-es évtized közepének szintjére. Viszont kevesebben válnak el, mint egy generációval ezelőtt, kimondottan sokan akkor vetnek véget a házasságuknak, amikor a gyerekeik már felnőttek – írja a KSH adatai alapján a hvg.hu.

2022 óta évről évre sokkal kevesebben házasodnak. A Központi Statisztikai Hivatal nemrég tette közzé a 2024-es évkönyvét, ebben pedig több évtizedes szinten lettek összehasonlíthatóak az adatok. Így máris látszik, hogy a 2010 és 2021 közötti növekedés a házasságok számában tényleg óriási változás volt, de az is, hogy annak az időnek már vége.

Ezek a számok 2024-ig mutatják a helyzetet, de azt már tudni, hogy

az idei első nyolc hónapban 1800-zal kevesebb házasságot kötöttek, mint tavaly január és augusztus között, úgyhogy még kisebb lesz az idei adat

- olvasható a hvg.hu cikkében.

Nem arról van szó, hogy elment az emberek kedve a házasodástól, a változást leginkább az magyarázza, hogy a 2010-es évek közepétől az állami támogatások miatt sok olyan pár, aki már régóta együtt volt, össze is házasodott, mostanra viszont elfogytak a régi párok, akik évtizedes kapcsolatot tudnának lepapírozni.

Látszik viszont az is a számokon, hogy a házasságkötések száma hiába tér vissza a húsz évvel ezelőtti szintre, a válások száma 7-8 ezerrel kevesebb, mint amennyi a 2000-es évtizedben volt. Hogy miért válnak el vagy maradnak együtt a párok, az persze nem látszik a statisztikában, de az azért valószínűleg ott lehet az okok között, hogy most már anyagi hátránnyal is járhat az állami támogatások miatt a válás.

Azért így is sokan meggondolják magukat viszonylag hamar, a 2024-es válások szinte pontosan negyedében olyan házasság ment szét, amelyet 2019 után kötöttek. Majdnem pont ugyanennyi volt az 5-9 évig tartó házasságok száma, aztán viszont a tizedik közös év után kevesebben váltak el.

Kimondottan sokan döntöttek a házasság felbontása mellett akkor, amikor már húsz évnél is régebben vannak együtt, ez feltehetően a gyerekeik felnőtté válásával van összefüggésben.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×