Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Varga András, Gemenc Zrt.

Nagy veszélyben az élővilág: életmentő beavatkozásra volt szükség az aszály sújtotta Gemenci erdőkben

A Dunán levonuló kisebb árhullám lehetőséget adott a Gemenc Zrt.-nek és a vízügyi igazgatóságoknak, hogy megkezdjék a hullámtéren kívüli erdők vízpótlását, ezzel mérsékelve az aszálykárokat. Mézes Gergely, a Gemenc Zrt. erdészetvezetője az InfoRádióban elmondta: nem lehet tétlenkedni, hiszen a növény- és állatvilág nagy veszélyben van, például a fokozottan védett fekete gólyák fészkelése is nagymértékben függ a folyamatos vízborítottságtól.

Az aszálykárok csökkentése érdekében az illetékes vízügyi igazgatóságok vizet eresztenek a Dunából a Gemenc Zrt. hullámtéren kívüli erdőterületeire, a Sió melletti gógai és a borrévi erdőkbe. Az éghajlatváltozás hatásai nemcsak a kiemelt természeti értéket képviselő Gemenci erdőkben, hanem azok állatvilágában is érzékelhető károkat okoznak, egyebek mellett csökkent a veszélyeztetett fekete gólya fészkelési hajlandósága is.

A Gemenc Zrt. erdészetvezetője az InfoRádióban elmondta: Gemenc Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő ártéri erdőterülete a Duna mentén, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében. A Gemenci erdők a növény- és állatvilág összetételében nagyon változatos területek, számos ártéri kemény- és puhafás ligeterdő található itt, továbbá a fokozottan védett fekete gólya és a réti sas kiemelt fészkelőhelyének számít, vagyis természetvédelmi szempontból is nagyon fontos, hogy ne érjék károk ezeket az erdőrészeket.

Mézes Gergely hozzátette: a 2013-as kiemelkedően nagy árvíz óta egészen 2024-ig elmaradtak a szükséges és a korábbi időszakban jellemzően megérkező dunai árhullámok, ami észrevehető sajnos a növényzeten, az erdőkön, úgy a fiatalabb, mint az idősebb állományokon. Hangsúlyozta:

az ártéri erdőnek folyamatos vízutánpótlásra van szüksége, aminek kiemelt jelentősége van az állatvilágban is, ugyanis a már említett fekete gólyák fészkelése nagymértékben függ a folyamatos vízborítottságtól.

Fő táplálékuk a hal, amelynek utánpótlását szintén kedvezőtlenül befolyásolta az éghajlatváltozás. Mindezek következtében a Gemenci erdőkben komolyan leromlott a fekete gólyák költési sikeressége. Az erdészetvezető megjegyezte: bár tavaly többször is érkeztek nagy árhullámok, az idei év megint aszályos volt.

A vízügyi igazgatóság nemrég elkezdte a víz beeresztését a Duna melletti árterületekre. Ez nem egyedi eset, a korábbi években, évtizedekben is történt ilyen. Ha műszakilag és a jogszabályok szerint megvalósulhat az eljárás, akkor adott helyzetben a vízügy rendre enged plusz vizet a megfelelő csatornákba. Mézes Gergely kiemelte: július végén Bajánál a Duna vízszintje elérte a kritikus három métert, és akkor vált szükségessé a vízpótlás. Minél több lehetőséget kell találni és biztosítani, hogy megfelelő mennyiségű vizet juttassanak a Gemenci erdőkbe, mert az éghajlat folyamatosan változik, és egyre forróbbak, szárazabbak, aszályosabbak a nyarak.

Az erdészetvezető elmondta: a korábbi években megszokott csapadékmennyiség változatlanul megvan a térségben, az éves eloszlása azonban már problémás. A legtöbb eső vagy hó ősszel, télen, esetleg kora tavasszal esik. A tavasz további része viszont az elmúlt években nagyon kritikus volt, a nyarak pedig aszályosan alakultak.

Csak néha zúdult le nagyobb víztömeg a környéken a nyári időszakban, de az kevésbé hasznosul, mint a hosszan, lassan érkező csapadék.

Mézes Gergely további problémának nevezte, hogy ezzel összefüggésben a Duna vízgyűjtő területein egyre kevesebb hó esik télen, aminek következtében nem érkeznek nagyobb árhullámok sem. Ezek a korábbi évtizedekben időben megérkeztek, és biztosították az erdők elöntését.

Az erdészetvezető szerint a mostani mesterséges elárasztás kisebb segítség a Gemenci erdőknek, és abban bízik, hogy a közeljövőben érkezik majd nagyobb árhullám vagy víztömeg a Dunán. Nehéz a mostani időszak, amikor a helyi erdészeteknek 5-10 milliméter csapadéknak is örülniük kell, pedig sokkal többre lenne szükség. A folyamatos vízbeeresztés ugyanakkor a közvetlenül a víztest mellett lévő növényállománynak és állatvilágnak hatalmas segítséget jelent.

Sok vadállat, legyen szó szarvasról vagy vaddisznóról, minden más élőlényhez hasonlóan igényli a vizet. Mézes Gergely kiemelte: fontos, hogy milyen a rétek, fátlan területek minősége, illetve mennyi vizet kapnak, hiszen ha van megfelelő utánpótlás, akkor zöldebb, frissebb, üdébb növényzet alakul ki, ami értelemszerűen vonzóbb például a szarvasok számára is, hiszen fő táplálékforrásként szolgál nekik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×