Régóta nem látott vitát rendeztek hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa, EP-képviselő a magyar egészségügy állapotáról ütköztette nézeteit.
A vita első témája az egészségügy finanszírozása volt, és Kulja András azt kérte számon Takács Péteren, hogy miért maradhat el a béremelés az ágazatban, mire az államtitkár – megjegyezve, hogy az idei béremelésről szóló interjúját tévesen értelmezték – számokkal válaszolt: „2010 óta három és félszeresére emeltük azt a forrást, ami a magyar egészségügy számára rendelkezésre áll. Ekkora emelés egy kormány idejében sem volt.” Azt is elmondta, hogy 2010-ben 170 ezer forint volt egy ápoló átlagkeresete, ma pedig közelíti a 800 ezer forintot a pótlékokkal. Az orvosi fizetéseknél még nagyobb volt az emelkedés: 338 ezer forint volt az orvosi átlagkereset 2010-ben, most ez meghaladja a 2 millió 100 ezer forintot.
Kulja András szerint az elvonások miatt a béremelés nem hozta az elvárt eredményt, és folyamatosan hagyják el az egészségügyi rendszert a dolgozók. Ráadásul szerinte még mindig nagyon alacsonyak a bérek, mert egy kezdő ápoló 250 ezer forintot visz haza.
Az államtitkár a vitában elismerte, hogy a magyar egészségügy nem tökéletes, de a kormány mindent megtesz az ágazat helyzetének rendezése érdekében. Takács Péter azt mondta, soha nem állította, hogy minden rendben lenne a magyar egészségügyben, de jelentősen nőttek az egészségügyre fordított források, ám ez szerinte sem elég. „Nincs olyan ország, ahol ha megkérdezik az egészségügyi minisztert, hogy elég-e a pénz az egészségügyre, azt mondaná, hogy igen, nálam minden rendben van” – mondta.
Kulja András viszont úgy véli, a magyar állam az egészségügyben a betegeket magára hagyja, a Tisza Párt viszont egy emberközpontú egészségügyet szeretne létrehozni.
Arról is vita volt, hogy bevonják-e a döntéshozatalba a szakmát. Takács Péter konferenciákat említett, ahol rendszeresek az egyeztetések, de ezeken nem látta a Tisza Párt szakpolitikusát, míg Kulja András azt mondta, ők nap mint nap konzultálnak az ágazati szereplőkkel, és komoly szakértők segítik a munkájukat.
Takács Péter hangsúlyozta, óriási tévedés, amikor arról beszélnek, hogy 770 osztályt zártak be. A legtöbb esetben szüneteltetésről van szó. „49 százaléka felújítás miatt történt, azért, mert jobb infrastrukturális körülményeket szeretnénk teremteni a betegeknek” – rögzítette az államtitkár. Kulja András szerint viszont inkább arról van szó, hogy amikor nyáron nem tudják kiállítani az ügyeleti sort, akkor „gyorsan felújítást hirdetnek, bezárják az osztályt egy vagy két hónapra”.
A következő vitapont az volt, hogy hány kórházra van szüksége Magyarországnak. Kulja András úgy véli, az ország számtalan pontján nem megoldott a betegek ellátása, és bár jelenleg 81 kórház van 371 telephellyel az országban, de ezeknek egy jelentős része nem üzemel. Példaként említette a szentesi nőgyógyászatot, ahol egy kismama és magzata egy évvel ezelőtt meghalt, mert „nem tudták őket osztályra helyezni”. A Tisza Párt videót forgatott a szentesi kórházban, ahol szerinte döbbenetesek voltak az állapotok, mert a műtőben nemhogy klíma, még légtechnika sem volt.
Takács Péter erre azzal reagált, hogy az ellenzéki politikus félrevezeti a közvéleményt. „Ezt a fajta halálkufárkodást, amely jellemző az ellenzékre, a Tisza Párt is használja. Emberi tragédiákkal élnek vissza, és állítják be úgy, hogy az összes felelősség a kormányt terheli” – mondta az államtitkár, és úgy látja, hogy Kulja András akkor is „a zsigeri érzelmekre ható húrokat pengette”, amikor az izomdisztrófiás gyerekek ügyéről beszélt az Európai Parlamentben.
A vitában arról is szó volt, hogy miért fizetnek a betegek társadalombiztosítást, amikor sokan magánellátást vesznek igénybe. Takács Péter ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy hisz az állami egészségügy megerősítésében, és a várólista nem magyar jelenség. „Európa-szerte lehet látni, hogy a várakozási idők a Covid után megnyúltak, ezek most elkezdtek csökkenni Magyarországon is. 2013-ban vezettük be a várólistákat, előtte több mint 88 ezer honfitársunk volt kórházi kockás füzetekben, mindenféle szabályozott nyilvántartás nélkül” – mondta az államtitkár. Hozzátette, jelenleg 27 ezren vannak a nyilvántartásban 60 napnál túli várakozási idővel, és előjegyzésben vannak még 18 ezren, így nagyjából 45 ezer ember van várólistán. Elismerte, hogy a paraszolvencia kivezetése után néhányan magánellátásba próbálják terelni a betegeket, de a magánellátás aránya Magyarországon a járóbeteg-ellátásban 13-15 százalék, fekvőbeteg-ellátásban pedig az egynapos sebészetet is beleértve 2 százalék körül van.
Kulja András erre válaszul egy levelet olvasott fel, amely szerint egy budapesti óvodapedagógusnak térdprotézisre lenne szüksége, de 2032-re kapott időpontot. A politikus úgy véli, a várólisták miatt sok magyar beteg szenved, és ezen nem segít, ha transzparens a várólista, és az sem, ha egy távoli helyen kínálnak fel ellátást a rászorulónak, mert oda el is kell jutni.
Az egészségügyi államtitkár a vitában kitért a kórházi struktúrák átalakítására is. Elmondása szerint fejnehéz a rendszer, nagyon sok telephelyen működnek kórházak, de ezeket nem bezárni kell, hanem átstrukturálni. „Azokat az ellátásformákat kell a lakóhely közelében biztosítani, amelyek nagy számban fordulnak elő. A mi kimondott célunk az, hogy a járóbeteg-ellátást erősítsük, erre való az Egészségablak, az online időpontfoglaló és ezért növeltük meg most a háziorvosok kompetenciáját is” – mondta Takács Péter. Az elhangzottakra a Tisza Párt szakpolitikusa úgy reagált, hogy az átalakításokat már több mint egy évtizeddel ezelőtt el kellett volna kezdeni.
Kocsis Máté: Takács Péter felmosta a padlót a tiszás Kulja Andrással
A vita után posztolt a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté, aki szerint „Takács Péter egészségügyi államtitkár felmosta a padlót a tiszás Kulja Andrással az ATV-n”. Úgy látta, a Tisza Párt politikusa az alapvető struktúrákkal, tényekkel sincs tisztában, vagy rosszabb esetben szándékosan ferdít. „Panaszkodni, hergelni ugyanúgy tud, mint Magyar Péter, de megoldásokat nem mondott” – írta a Facebookon Kocsis Máté.
Úgy látja, „szekunder szégyen volt különösen az a rész, amikor szakmai válasz helyett annyit tudott csak mondtani, hogy »gyerekekről van szó«. A sötét hajú Magyar Péter-hasonmás pont olyan, mint a többi tiszás: kis tudás, nagy blöffök.”
„Nagyon sovány lesz így, fiúk, nektek is jobb, ha maradtok a »Slava Ukraini!«-nél” – zárta posztját a kormánypárti politikus.
Kocsis Máté egy másik bejegyzésben is kommentálta a vitát: „Kulja András rommá égette magát és a Tisza Pártot tegnap este az egészségügyi vitában. Bevallom, sokkal többet gondoltam róla addig, amíg nem hallottam éles vitahelyzetben. Roppant kínos volt. Magyar Péter egyik főemberének láthatóan több ideje ment el az arcszőrzet-restaurálással, mint a felkészüléssel.”
Magyar Péter: szép volt, András!
„Szép volt, András! Lépésről lépésre…” – írta a vita után a Facebook-oldalán Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint „mindenki számára világossá válhatott, hogy mi a különbség az állami egészségügyet 15 év alatt szisztematikusan alulfinanszírozó és leépítő orbáni politika és a Tisza emberséges, a szakmát és a betegeket meghallgató és prioritásként kezelő egészségpolitikája között”.