Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Zsolt Hlinka/Getty Images

Így alakul a közlekedési rend a MÁV-csoportnál a hosszú hétvégén

Húsvétot követően a május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban.

A társaság tájékoztatása szerint az elővételben váltott jegyeikkel az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását, hiszen minél többen jelzik előre, hol és mikor vennék igénybe a vasúti vagy autóbuszos szolgáltatásokat, annál biztosabbá tehetik saját és közvetve utastársaik utazását. Az elővételi információk birtokában a MÁV-csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz – írták.

Közölték: a vonatközlekedésben április 30-án a pénteki, május 1-jén a szombati, 2-án és 3-án az ünnepnapi, 4-én a vasárnapi, május 5-től a munkanapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok.

Az ünnepi időszakban utasforgalom szempontjából kihasználtabb reggeli és délutáni InterCityk szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek. A helyjegyek elővételi vásárlásától függően – a lehetőségekhez képest – a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Békéscsaba közötti Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged közötti Napfény, a Budapest–Nagykanizsa közötti Tópart, a Budapest–Keszthely közötti Balaton, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCityket több kocsival indítja el a vasúttársaság.

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi.

Megjegyezték: a jegy.mav.hu online jegyváltási felületen látható az adott feláras vonat telítettsége a helyjegy eladások alapján, így az utasok a szerint is választhatnak a vonatok közül, hogy melyiken van több szabad férőhely. Amennyiben a járaterősítések ellenére mégsem találnak az utasok szabad ülőhelyet a számukra megfelelő viszonylatú InterCityken, akkor érdemes alkalmas személyvonatot igénybe venni.

A Volán-járatok közlekedési rendje is változik. Április 30-án, szerdán munkanapra és a hét utolsó tanítási napján, május 1-jén, csütörtökön munkaszüneti napon, 2-án, pénteken és 3-án, szombaton szabadnapon, 4-én, vasárnap a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, május 5-én, hétfőn pedig a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.

A HÉV járatainál is lesznek változások, eszerint május 1-jétől 4-éig (csütörtöktől vasárnapig) a munkaszüneti napi (a H7-es HÉV esetében május 2-án és 3-án - pénteken és szombaton - a szombati) menetrend lesz érvényben.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×