Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Több mint 200 új villanyjárműtöltő áll üzembe

Mintegy hatvan helyszínen több mint kétszáz új elektromos töltőpont létesül, részben teherautóknak is.

Februárban óta ismert az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztését támogató legutóbbi kiírásának döntési listája. A mintegy 422 millió euró összes hozzájárulást elnyert 39 projekt között két magyar érdekeltségű is szerepel – derül ki az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzéséből.

Egy tizenhárom tagállamot érintő, 28,8 millió eurós támogatással megvalósuló fejlesztéssorozatban az E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezetésével 30 hazai helyszínen telepítenek új "villanykutakat". Húsz magyarországi állomás összesen száz töltőponttal szolgálja majd ki a személyautókat. További tíz helyszínen 36 elektromos töltőpont áll majd kizárólag a teherautók rendelkezésére, ezek a forgalmas útszakaszok mellett városi csomópontokban, védett parkolókban is megtalálhatók lesznek.

Az MVM Mobiliti több mint 2 millió euró támogatást kapott legalább 67 töltőpontot létesítéséhez. A fejlesztés az eddigieknél kiterjedtebb úthálózaton teszi lehetővé a még gyorsabb és kényelmesebb töltést az e-autósok számára. A társaság a korábbi uniós pályázatok jóvoltából már 10, 2026 végéig további 20 helyszínen telepít elektromos töltőket. A friss döntésnek köszönhetően még egyszer ennyi, újabb 30 helyszínen érhetik majd el a zöldautósok a cég szolgáltatását.

Mint írták, a támogatott beruházások közelebb visznek a távolság- és teljesítményalapú, kötelező infrastrukturális célok valóra váltásához, Magyarország teljes átjárhatóságához. Az országos lefedettség elérését segíti a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására hivatott hazai pályázati lehetőség is 28 milliárd forintos keretösszeggel.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×